Pénteken kezdődtek a fiúk küzdelmei az Idénynyitó Országos Asztalitenisz UP Bajnokságon, ahol a nyáron Gyálról átigazolásra került Kiss Péter az U11-ben (34 induló) volt érdekelt. A főtáblás mérkőzések délután indultak és ott már két sima győzelemmel a négy közé került, a későbbi 2. helyezettől kapott ki 3:1-re.
(Fotó: CVSE Asztalitenisz Szakosztály)
Az U13-ban 67 induló volt, ahol Zsigmond Simon 2. kiemeltként vágott neki a versenynek. Szépen menetelt a főtáblán a döntőbe jutásért, simán legyőzte Vámosi Benjámint (KSI) 3:0-ra, majd a döntőben fordulatos mérkőzésen döntő játszma 1:5-ről fordított Zubor Péter ellen és nyert 3:2 arányban, így lett a verseny győztese! Kiss Peti is szépen "menetelt", a legjobb 8-ig jutott. Érdekesség, hogy két Pest vármegyei játékossal találkozott a 8 és 4 közé jutásért.