Hír, program, komment

Dr. Hajdu Endre

A másik hely, ahol Berda neve ismerősen cseng, az a szülővárosa, Újpest. A vagabund költőt nevezték már újpesti Villonnak is. De a gasztronómiai örömökhöz fűződő viszonya miatt hívhatnánk őt akár újpesti Krúdynak. Egy 1944-ben készült interjúban így vall erről: "Bevallom, nagy epikureista vagyok. Nagyon szeretek enni, inni."

Ezután még többet megtudhatunk a poétáról egy most elkészült, Sipos Lajos által írt kritikai pályarajzból, amelynek a bemutatóját 2016. október 7-én tartották a Kossuth Múzeumban. Ezt a rendezvényt a Turini Százas Küldöttség Múzeumbaráti Kör és a Ceglédi Kossuth Gimnazisták Öregdiák Egyesülete közösen szervezte.

Dr. Kürti György, nyugalmazott gimnáziumi igazgató mutatta be a két előadót, Sipos Lajost és Sipos Áront, akiknek az édesapja a ceglédi gimnázium tanulója volt.

Sipos Lajos irodalomtörténész, egyetemi tanár, a Babits Könyvtár és a Babits Kiskönyvtár főszerkesztője, a Babits Kutatócsoport vezetője, a Magyar Irodalomtörténeti Társaság tiszteletbeli elnöke.

A könyvhöz mellékelt DVD alkotója a szerző testvére, Sipos Áron műfordító, filmproducer, a Focus Media Center tulajdonosa. Ő volt a Légy című, Oscar-díjas animációs film dramaturgja. A fia, Sipos Gábor pedig a Saul fia egyik producere. Nem sok család mondhatja el magáról, hogy két tagja is közreműködött egy Oscar-díjas film megszületésében…

Reznák Erzsébet, a Kossuth Múzeum igazgatója néhány kérdést fogalmazott meg a Berda-kultusszal és Berdával kapcsolatban, majd egy rendhagyó irodalomórát hallhattunk, sok érdekes adalékkal fűszerezve.

**

A mindössze négy elemit végzett Berda József autodidakta zseni volt. A pénz soha nem érdekelte. Habitusát Szent Ferenchez lehet hasonlítani, mivel újpesti létére az erdőkben érezte igazán jól magát.

Eleinte ágyrajáróként lakott egy újpesti asszonyság egyszobás főbérletében. "Tisztes szegénységben" élt.  Úgy vélte, hogy mivel ő a versíráson kívül semmi máshoz nem ért, ezért a társadalom többi tagjának kötelessége őt eltartani. Szép számmal akadtak is mecénásai. Például báró Wolfner József, az egyik újpesti bőrgyár Krőzus tulajdonosa, továbbá gazdag ügyvédek, orvosok, vállalkozók és kevésbé gazdag, de adakozó iparosok, vendéglősök, kocsmárosok, no meg piaci árusok, akiknek a lovaival gyakran hosszasan elbeszélgetett az újpesti piacon. A nem túl rózsás anyagi helyzetén némileg javított 1944-ben a Baumgarten-díj, 1965-ben pedig a József Attila-díj. Ez utóbbi mellé Aczél György, a Kádár-rendszer fő kultúrpolitikusa, akkori kulturális miniszterhelyettes, a díjjal megegyező összeget, 15 ezer forintot juttatott neki pluszban, saját zsebből, azzal a kéréssel, hogy vegyen rajta rendes ruhát magának, mivel nem sokat adott az öltözködésre.  Berda a kalapját legalább negyven évig hordta, a Kosztolányitól kapott aktatáskáját pedig élete végéig mindenhová magával vitte.

Egy írókongresszuson József Attilával lakott egy szobában a lillafüredi szállóban. Az egyik éjszaka, míg Berda aludt, a lakótársa megírta az Ódát, a magyar irodalom talán legszebb versét. Reggel felolvasta, mire Berda ennyit mondott: Attila, ez egész jó...

***

A bemutató után a két előadóval beszélgettünk. Sipos Lajos elmondta, hogy a műfaji megjelölésként használt "kritikai pályarajz" az angol nyelvű irodalomtudományban honosodott meg, és jelentősen különbözik a monográfiától vagy a hagyományos életrajztól. A kritikai pályarajzban egy költőnek, írónak úgy kell összefoglalni a pályáját, hogy többféle módon összerakjuk a tényeket. A mai történettudomány szerint nincsenek tények, hanem vannak dolgok, amik tényeknek látszanak, a dolgok között a tényeket akármilyen sorrendbe rakhatjuk, és így különböző narratívákat kapunk. Itt azonban nem az angol műfaj lemásolásáról van szó, hanem a Berda Józsefről keringő legendákból, valamint az általa írt két önéletrajzból összeáll egy történet.  A második önéletrajz előtt József Attila lett az emblematikus személy, akihez mindenkinek önmagát kellett viszonyítania. Berda erre a kényszerre reagált úgy, hogy kicsit túlstilizálta a hozzá fűződő viszonyát. József Attila nem kedvelte különösebben Berdát, de elismerte a tehetségét. Ez a mű tehát annyiban nem monográfia, hogy legalább ennyire fontos a körülötte levő költők és írók élete, mint Berdáé, így lehet látni azt a hátteret, amihez képest meghatározható Berda.

Sipos Lajos és Sipos Áron

- Hogyan kategorizálja az irodalomtudomány Berdát? Az ő neve még a művelt közönség soraiban is kevéssé ismert. 

- A Nyugat második nemzedékéhez sorolják. Az "Apám halála elé" című verse  1926-ban jelent meg a Nyugatban, az utána született versei kevésbé voltak jók a folyóirat számára. József Attila sem tartozott a Nyugathoz, miközben az Ódát oda küldte el és meg is jelent. Rögzült a "Nyugat második, harmadik nemzedéke" kifejezés, de ez nem jelenti azt, hogy ezek a költök, írók a Nyugathoz tartoztak. Az 1920-as években indult költőket szokás a Nyugat második nemzedékének hívni, függetlenül attól, hogy például Radnótinak sem jelent meg ott sok műve. A legtöbb verset itt Gellért Oszkár publikálta, aki a Nyugat műszaki-anyagi dolgait intéző munkatársa volt, és ma már senki nem emlékszik rá.

- Mindketten személyesen ismerték Berdát, aki 1966-ban halt meg. Miért vártak ilyen sokáig ezzel a kötettel?

- Előzőleg az összegyűjtött versei kiadását éreztük kötelességünknek megjelentetni, a birtokomban levő, valamint a barátoknál, ismerősöknél mindenhol fellelhető kéziratok összegyűjtése alapján - vette át a szót Sipos Áron. - E nélkül pedig nem jelenhetett volna meg ez a nagyon komoly tanulmány sem. Én három filmet készítettem Berdáról. A könyv mellékleteként található "A zarándok angyal - Berda József" című lemezen azt a részt láthatják,  amelyben Helyey László szerepel. Amikor megjelent a forgatáson egy olyan ballonkabátban, amilyet Berda is viselt, tisztára úgy is nézett ki, mint Berda. Sétált a ballonkabátban Újpesten, és mondta a verseket. Helyey mélyen érti a Berda költeményeket, ezért szeretem őt hallgatni.

Szöveg és fotó: Czinege Imre