Mint ismert, május 29-én lemondott a Magyar Birkózók Szövetsége (MBSZ) elnöke, Németh Szilárd. Az utódja kapcsán az MBSZ a hatályos alapszabályi keretek között azonnal elindította a jelölési folyamatot, amelynek június 19-i határidejéig a tagszervezetektől 64 érvényes ajánlás érkezett a jelölőbizottsághoz. Ennek túlnyomó részét, 61-et az olimpiai, világ- és négyszeres Európa-bajnok Lőrincz Tamás, a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia (KIMBA) jelenlegi szakmai igazgatója szerzett meg, egyedül összegyűjtve az alapszabályban meghatározott, az elnökjelöltséghez minimálisan szükséges 20 érvényes ajánlást.
Az MBSZ július 17-én, pénteken a jelenleg zajló Polyák Imre-Varga János-Kozma István-emlékverseny helyszínén, a budapesti BOK-csarnok Melbourne-termében tartotta meg a rendkívüli elnökválasztó közgyűlést. A tagok egyhangúlag adták meg a bizalmat Lőrincznek, akinek a mandátuma öt évre szól és a munkáját főállásban végzi majd, ami miatt az alapszabálymódosítást kellett elvégezni. A 89 tagszervezetből 63 jelent meg. A leköszönt Németh Szilárdot, a KIMBA alapítóját a közgyűlésen a szövetség tiszteletbeli elnökének választották.
"Nem kell keresnem a kilincset a szövetség ajtaján" - fogalmazott Lőrincz Tamás megválasztása után arra utalva, hogy öt éve vezető pozíciót betöltve beleláthatott a sportágat irányító testületek munkájába. Megköszönte a közgyűlés egyhangú döntését, a birkózócsalád teljes bizalmát, s az MTI-nek nyilatkozva kijelentette: "A közgyűlés felhatalmazását szeretném érdemi munkával meghálálni, nyilván vannak olyan részei a szövetség működésének, amikben eddig nem voltam benne napi szinten, de megpróbálok minél gyorsabban megismerkedni ezekkel az ágazatokkal és felvenni a ritmust. Ilyen lehet egy a Polyák Imre-Varga János-Kozma István birkózó emlékversenyhez hasonló nemzetközi rangsorverseny vagy egy világverseny szervezése, és minden jel arra utal, hogy erre nemsokára lehetőségem nyílik, mivel az MBSZ elnyerte a jövő évi Európa-bajnokság rendezési jogát."
Lőrincz Tamás a főállású státuszáról is szót ejtett: "Az a minőség, ahogy én elképzelem a szövetséget, megköveteli, hogy ezt ne mellékállásban csináljam. Emiatt kértem az alapszabálymódosítást, és a közgyűlést is, hogy ezt fogadja el, mivel szeretném a lehető legjobban képviselni őket. Addig, amíg nem körvonalazódik a KIMBA további működése, társadalmi funkcióban szeretném segíteni az akadémiát, ezt követően pedig a lehető legalkalmasabb embert fogjuk kijelölni a pozícióra." A sportszakmai célokról így nyilatkozott: "Egy sportágat, sok más mellett, legfőképp az olimpiai szereplés határoz meg. Ezért nagyon fontos, hogy két év múlva Los Angelesben megszerezzük azt az érmet vagy azokat az érmeket, amelyeket megérdemel a magyar birkózás, és amelyekért négy éven keresztül dolgozunk."
(Magyar Birkózó Szövetség)