Idén is megszervezték a Szuperinfó Pingpong tábort, amint ahogy szokott a tanév vége utáni első hétre, június 22-26-ra esett.
(Fotó: CVSE Asztalitenisz Szakosztály)
A táborozók játékát több edzőpartner, különböző napi beosztásban segítette két edző, Fodor Árpád és Gergye Zoltán koordinálásával. Idén először Csajbók Tibor háromszor is egész nap velünk volt, továbbá segítette munkánkat különböző napokon a szakosztály játékosai: Tótin Kristóf, Pintér Nándor, Cs. Nagy Gyula, Telek Kristóf, Salánki Tímea. A két különböző tudású és tapasztalatú csoport technikai és fizikai feladatokat egyaránt megoldották és lelkesen álltak minden gyakorlathoz.
Az időjárás a két strandnapon is mellénk állt és jól érezték magukat a gyerekek a vízben is a Ceglédi Gyógy és Strandfürdőben. A pénteki versenynapon csapatként és egyénenként is "összecsaptak" a kissé létszámban megcsappant játékosok. Fordulatos csatában alakult ki a végső győztes mindkét kategóriában. Megtisztelt minket a Cegléd TV és nagyszerű műsorral érkezett hozzánk Kőhalmi Ferenc bűvész, aki közvetlenségével és humorával (is) elvarázsolta a gyerekeket. A végén nem maradhatott el a méltó csokival egybekötött díjazás sem!