Hír, program, komment

A korabeli jogrend értelmében Cegléd belépett a városok sorába. A korai magyar vásárok mind hetivásárok voltak, az első éves vásárokat csak a 13. századtól kezdve engedélyezték az uralkodók. Abban ugyanis a két vásártípus megegyezett, hogy csak a király hozhatta őket létre: királyi oklevél szabta meg a hétnek azt a napját, amelyiken a heti-, és azt az ünnepnapot, amelyiken az éves vásárt rendezte az adott helység. A hetivásár a hét bármelyik napjára eshetett, a kései középkorban már a vasárnapi munkavégzés tilalmán is túltették magukat a vásárengedélyhez folyamodók, és maguk a vásározók is. A hetivásár többnyire reggel kezdődött és déltájban ért véget. A sokadalmak a nagyobb városokban több napig is eltarthattak, a falvakban azonban valószínűleg megelégedtek az egynapos vásárokkal. A régi magyar nyelv az éves vásárokat sokadalomnak hívta.

Az árumegállító joggal rendelkező városok megszakították az áru útját és arra kényszerítették a kereskedőt, hogy az adott településen megálljon. Az ilyen kiváltsággal rendelkező településeket lerakó helyeknek, az árucsere helyének nevezik a források, ahol az idegen és hazai kereskedők a kamaraispán, az érsek embere, a tárnokmester embere és mások tudtával szabadon kereskedhettek, azaz lehetőségük volt arra, hogy ne csak a kamara pénzeivel folytathassanak árucserét, mint ahogy azt egyéb helyeken előírták. Ezek voltak azok a városok, ahol a vásároktól függetlenül mindennap folyhatott az árucsere. Az uralkodó által biztosított lerakodási jog természetes következménye volt, hogy e településeken lerakatok jöttek létre, mint ahogy vásárengedély esetén a településen piacteret alakítottak ki.

Szabad a vásár! - kiáltotta a város hirdetője az árusítás kezdetekor, és "szabad vásár" volt a magyarországi latinságban a vásár neve. De vajon miért volt szabad, vagy inkább mitől volt szabad? A középkorban a szabadság általában nem egy elvont fogalmat, hanem kiváltságot jelentett.

Magyarországon a 19. század előtt, a történetírásban feudális vagy rendi korszakként emlegetett időszakban a városnak nevezhető településeket két nagy csoportba sorolták: az úgynevezett szabad királyi városok és a mezővárosok csoportjába.

Pest megyében, mezővárosként az alábbi 21 települést sorolnak fel: Abony, Alberti, Szentendre, Aszód, Óbuda, Cegléd, Dunavecse, Gödöllő, Hajós, Izsák, Nagykáta, Kecskemét, Kiskőrös, Nagykőrös, Szalkszentmárton, Dunapataj, Pilis, Ráckeve, Solt, Soroksár, Visegrád, Zsámbék, amiből 13 esik a mai Pest megye területére (a többi ma Bács-Kiskun megyéhez tartozik)

Cegléden hol tartották meg a vásárokat? Sokan valószínű, hogy nem is tudják, hogy a mostani Kossuth Lajos Gimnázium mögötti területen húzódott, ill. azon a helyen, ahol most az emeletes házak állnak. Az ötvenes években még működő piac volt itt. Hetente kétszer (kedd, péntek) heti piac, s minden hónapban havi vásár, évente kétszer pedig országos kirakodó és állatvásár volt. A piacon verték fel a vándorcirkuszosok is a sátraikat, vursli, körhinta, mutatványosok szórakoztatták a nagyérdemű közönséget.

Itt két fontos épület, hely volt: a mázsaház és a hordóhitelesítő állomás. A piactér több funkciót látott el. A mostani Várkonyi Iskola és a Közgazdasági Iskola helyén széna- és terménypiac volt. A Csengettyűs temetővel szemben, ahol most a sorházak vannak, a disznópiac helyezkedett el.  A Kossuth Ferenc út és a Rákóczi útnál a kirakodó vásár árulta portékáit.  A volt Reggel utcánál a vasútig a marha- és lóvásár tér volt kijelölve.

Mindezekből egyértelműen következett, hogy fontos helynek számított a mázsaház. A Széchenyi téren állt, fedett épület volt. A főút mellett a hídmérleg várta a lovas kocsikat, hogy lemérje (100 mázsáig ). A mérlegház másik oldala volt a karámokkal körülvett rész, ahol a birkákat, sertéseket lehetett lemérni. A mérlegház zárható volt, ablaksorral ellátva. Olyan érzékeny volt, ha csak hozzáértek a mérleg platójához, azonnal jelzett. Csalni nem lehetett, zárt rendszerben állították be a súlyokat, karokkal, s ha azonos állásba került a mérleg nyelve, akkor volt jó a mérés, ill. hiteles. Egy karton vastagságú papírra nyomta rá a súlyt, melyet a mérlegház pecsétjével és a mázsa mérő aláírásával hitelesítettek. Ezt egyébként az egész országban el kellett, hogy fogadják. Működött egy hivatal, az Országos Mérésügyi Hivatal, aki kétévente hitelesítette a mérleget. A mértékhitelesítés már az ókori Rómában is fontos volt. Minden városban, a nagyobb piacokon - védett helyen, például boltívek alatt - mértékhitelesítő asztalokat (mensa ponderaria) állítottak fel, később, a császárkorban a mértékhitelesítés céljából külön épületeket (ponderarium) emeltek, ahol a ponderariusok megvizsgálták, s jelzésükkel hitelesítették a piaci árusok mérlegsúlyait, mértékeit, mérőedényeit. Amennyiben az aedilis vagy beosztottai az ellenőrzés alkalmával rájöttek, hogy a mérték, a súly hamis, azt megsemmisítették, a kereskedőre pedig a törvény szigorával lesújtott.

Nagyon kár, hogy ezt a mérlegházat is lebontották, értékes kultúrtörténeti relikviával lett a város szegényebb.

Érdekes volt a hordó hitelesítő állomás is, a Széchenyi u. 4. szám alatt. Nem is olyan régen, Cegléd nagyon komoly szőlő- és gyümölcstermesztő vidéknek számított. Ezek a nevek a régi időket idézik: Öregszőlő, Ugyer, Alsóerdő, Zöldhalom, Csemő, Nyársapát, stb. Nagy szükség volt a hordók hitelesítésére. A hitelesítés egy 100 m²-es csarnokban történt. A csarnok sarkában álltak az üres hordók, ezt egy aknába épített 20 mázsa teherbírású mérlegre állították, s kézi pumpával, vízzel megtöltötték. A lemázsálás után zsírkrétával a hordó fenekére felírták a súlyt. Ezután ledugaszolták, egy sínszerű rámpára gurították, és átszivattyúzták a vizet a következő hordóba. Két szám szerepelt a hordón. Egyik jelentette az űrmértéket (a litert), a másik a tárát, azaz a hordó súlyát. A hamisítás kivédésére (pl. kiszedték a dongákat) a hordó és a dugó oldalára az évszámot, a másik oldalra az ország címerét sütötték be. A címer alatt volt a hordójelző állomás azonosító száma. Volt egy sorszám is, ami a napló sorszámát jelentette.

Itt meg kell, hogy említsük a híres Unghváry és Gerjei pincészetet. Ezeknél a pincészeteknél olyan nagy beépített hordók voltak, amelyeket csak helyben lehetett hitelesíteni. Természetesen itt már nem kézi pumpával dolgoztak. De ez egy másik története a városnak. A hordó hitelesítő állomás idényjellegű volt, júniustól októberig működött.

Ha a fent leírt helyszíneken járunk, jusson eszünkbe, hogy mekkora nagy piaci élet folyt a városunkban.

Ha valakinek további információja, fotója lenne akár a mázsaházról, vagy a hordó hitelesítésről kérjük, jelentkezzen a Ceglédi Tourinform irodában: Cegléd Kossuth tér 1 T:53/500-285

Füle Magda