Hírek

Elérhetőségek

Tájékoztató ügyfelek számára

Bevezető

Az E-ügyintézési tv. 1.§ 17. b) pontja alapján a helyi önkormányzat elektronikus ügyintézést biztosító szerv, amely 2018. január 1. napjától köteles az ügyek elektronikus intézését az E-ügyintézési tv-ben, valamint az elektronikus ügyintézés részletszabályairól szóló 451/2016. (XII. 19.) Korm. rendeletben (a továbbiakban: Vhr.) meghatározottak szerint biztosítani.

Az E-ügyintézési tv. 9.§ (1) bek. a) és b) pontja alapján 2018. január 1. napjától elektronikus ügyintézésre köteles az ügyfélként eljáró gazdálkodó szervezet, valamint az ügyfél jogi képviselője.

Természetes személy ügyfelek részére az E-ügyintézési tv. nem teszi kötelezővé az ügyek elektronikus intézését, azonban erre lehetőséget kell biztosítania számukra az elektronikus ügyintézést biztosító szerveknek.

Felhívjuk Ügyfeleink figyelmét, hogy gazdálkodó szervezet ügyfél az E-ügyintézési tv. 14.§ (1) bekezdése alapján köteles bejelenteni az ügyintézési rendelkezésének nyilvántartásába (a továbbiakban: rendelkezési nyilvántartás) az elektronikus kapcsolattartásra szolgáló elérhetőségét.

A rendelkezési nyilvántartás szolgál az ügyfelek ügyintézési rendelkezéseinek, illetve meghatalmazásainak rögzítésére. A rendelkezési nyilvántartás jelenleg a https://rendelkezes.gov.hu/rny-public/ weboldalon keresztül érhető el, ahol bejelentkezést - a Központi Azonosítási Ügynök szolgáltatáson keresztüli (ügyfélkapus) azonosítást - követően rögzítheti rendelkezéseit.

Az alábbi linkeken megtekintheti az önkormányzati elektronikus ügyintézés tájékoztató videóit.

Elektronikus elérhetőségek

Cegléd Város Önkormányzatának elérhetősége

Cegléd Város Önkormányzatának (a továbbiakban: Önkormányzat) biztonságos kapcsolattartási címe az elektronikus ügyintézés és a bizalmi szolgáltatások általános szabályairól szóló 2015. évi CCXXII. törvény (a továbbiakban: E-ügyintézési tv.) alapján az alábbi:

A Hivatali Kapu rövid neve: CEGLEDOK
KRID: 544915786

Kőröstetétlen Község Önkormányzatának elérhetősége

Kőröstetétlen Község Önkormányzatának biztonságos kapcsolattartási címe az E-ügyintézési tv. alapján az alábbi:

A Hivatali Kapu rövid neve: KOROSTOK
KRID: 446945387

Ceglédi Közös Önkormányzati Hivatal elérhetősége

Ceglédi Közös Önkormányzati Hivatal (a továbbiakban: Hivatal) biztonságos kapcsolattartási címe az E-ügyintézési tv. alapján az alábbi:

A Hivatali Kapu rövid neve: CEGPOHIV
KRID: 606103744

A Hivatal Kőröstetétlen Község Önkormányzatával kapcsolatos ügyekben az alábbi biztonságos kapcsolattartási címen is fogadja a beadványokat:

A Hivatali Kapu rövid neve: KTETETLEN
KRID: 609302796

Kérjük, beadványait a fenti hivatali kapuk egyikére küldjék meg!

Tájékoztatás a Rendelkezési Nyilvántartás igénybe vételének lehetőségéről

A Rendelkezési Nyilvántartás (a továbbiakban: RNY) a személyek elektronikus ügyintézésre vonatkozó rendelkezéseit tartja nyilván. A szolgáltatás célja, hogy az állampolgárok és a szervezetek rendelkezhessenek az azonosítási és kapcsolattartási módokról, illetve egyéb elektronikus szolgáltatások igénybevételéről. A RNY-ban lehetőség van továbbá meghatalmazások megtételére, amely a törvény erejénél fogva azonos joghatás kiváltására alkalmas, mintha azt közokiratba, vagy teljes bizonyító erejű magánokiratba foglalták volna.

Ügyintézési rendelkezést kizárólag 18 év feletti természetes személyek tehetnek, akik valamely személyi alapnyilvántartás (személyiadat-és lakcímnyilvántartás, központi idegenrendészeti nyilvántartás, vagy az elektronikus ügyintézést igénybe vevő, külföldön élő természetes személyek személyi nyilvántartása) alanyai.

RNY az alábbi weboldalon érhető el, Központi Azonosítási Ügynök (KAÜ) útján történő azonosítást követően:

https://rendelkezes.gov.hu/rny-public/

A RNY-ban önkormányzati ügykörökben tehető online meghatalmazástételről további információkat ezen a weboldalon olvashat.

Űrlapok, elektronikusan indítható eljárások

Az Önkormányzat számos ügytípusban az önkormányzati ASP rendszer keretei közt létrejött E-önkormányzat portálon közzétett elektronikus űrlapok útján, valamint egyéb esetekben e-Papír szolgáltatás útján biztosítja az elektronikus ügyintézés lehetőségét ügyfelei számára. Azokban az ügyekben, melyekben nem került elektronikus űrlap publikálásra, az ügyfelek e-Papír szolgáltatást tudják igénybe venni.

A teljes körű elektronikus ügyintézéshez ügyfélkapus azonosítással bejelentkezni szükséges. Az E-önkormányzat portállal kapcsolatos részletes tájékoztatót az alábbi letölthető "Elektronikus ügyintézés az E-önkormányzat portálon" című dokumentumban, illetve a https://ohp-20.asp.lgov.hu/tajekoztato oldalon olvashat.

Javasoljuk, hogy az elektronikus ügyintézés megkezdése előtt tekintse át az Önkormányzat alábbi, elektronikus úton benyújtható nyomtatványainak listáját:

 

E-önkormányzat portálon benyújtható űrlapok listája
Ágazat/Témacsoport Ügytípus Megnevezés Ügyleírás
Adóügy általános adónyomtatványok Kérelem költségmentesség engedélyezésének alapjául szolgáló körülmények igazolására Ügyleírás Kitöltési útmutató
Adóügy általános adónyomtatványok Bejelentkezés, változás-bejelentés Ügyleírás Kitöltési útmutató
Adóügy általános adónyomtatványok Nyilatkozat az adómentesség igénybevételéről Ügyleírás Kitöltési útmutató
Adóügy általános adónyomtatványok Kérelem adóigazolás, adóhatósági bizonyítvány kiadására Ügyleírás Kitöltési útmutató
Adóügy általános adónyomtatványok Kérelem adófelfüggesztésre Ügyleírás Kitöltési útmutató
Adóügy általános adónyomtatványok Meghatalmazás önkormányzati adóügyekben Ügyleírás Kitöltési útmutató
Adóügy általános adónyomtatványok Túlfizetés átvezetési és visszatérítési kérelem Ügyleírás Kitöltési útmutató
Adóügy általános adónyomtatványok Adó- és értékbizonyítvány kiállítási kérelem Ügyleírás Kitöltési útmutató
Adóügy általános adónyomtatványok Automatikus részletfizetési kérelem Ügyleírás Kitöltési útmutató
Adóügy általános adónyomtatványok Megkeresés köztartozás behajtására Ügyleírás Kitöltési útmutató
Adóügy általános adónyomtatványok Méltányossági, fizetési könnyítés kérelem Ügyleírás Kitöltési útmutató
Adóügy általános adónyomtatványok Bevallás előrehozott helyi adóról Ügyleírás Kitöltési útmutató
Adóügy általános adónyomtatványok Adategyeztetés önkormányzati adóügyben Ügyleírás Kitöltési útmutató
Adóügy általános adónyomtatványok Visszaigazolás jövedelem letiltásáról Ügyleírás Kitöltési útmutató
Adóügy idegenforgalmi adó Adóbevallás az idegenforgalmi adóról ÜgyleírásKitöltési útmutató
Adóügy iparűzési adó Bevallás ideiglenes helyi iparűzési tevékenységről ÜgyleírásKitöltési útmutató
Adóügy iparűzési adó Iparűzési adó előleg módosítási kérelem ÜgyleírásKitöltési útmutató
Adóügy jövedéki adó (magánfőzött párlat) Bejelentés desztillálóberendezés tulajdonjogáról, tulajdonjogának megszerzéséről ÜgyleírásKitöltési útmutató
Adóügy jövedelemadó (termőföld bérbeadás) Termőföld bérbeadásából származó jövedelem adójához kapcsolódó bevallás ÜgyleírásKitöltési útmutató
Adóügy jövedelemadó (termőföld bérbeadás) Erdőnek minősülő termőföld haszonbérbe adásából, valamint az erdőnek minősülő termőföldön folytatott társult erdőgazdálkodásból származó jövedelem adómentességéről szóló kiegészítő nyilatkozat ÜgyleírásKitöltési útmutató
Adóügy kommunális adó Adatbejelentés magánszemély kommunális adójáról ÜgyleírásKitöltési útmutató
Adóügy talajterhelési díj Talajterhelési díj bevallás ÜgyleírásKitöltési útmutató
Adóügy építményadó Adatbejelentés az épület, épületrész utáni építményadóról Ügyleírás Kitöltési útmutató
Adóügy gépjárműadó Adatbejelentés a gépjárműadóról ÜgyleírásKitöltési útmutató
Általános vagy egyéb igazgatási ügyek birtokvédelem Birtokvédelmi kérelem ÜgyleírásKitöltési útmutató
Általános vagy egyéb igazgatási ügyek elővásárlás, előhaszonbérlet Adás-vételi vagy haszonbérleti szerződés közzétételi kérelem ÜgyleírásKitöltési útmutató
Általános vagy egyéb igazgatási ügyek fakivágás Fakivágási engedélykérelem, bejelentés ÜgyleírásKitöltési útmutató
Általános vagy egyéb igazgatási ügyek keresetlevél Űrlap közigazgatási szerv határozatának bírósági felülvizsgálata iránti keresetlevél benyújtásához ÜgyleírásKitöltési útmutató
Általános vagy egyéb igazgatási ügyek keresetlevél Űrlap keresetlevél beterjesztéséhez jegyző birtokvédelmi határozatának megváltoztatása iránti perben ÜgyleírásKitöltési útmutató
Általános vagy egyéb igazgatási ügyek ebnyilvántartás Ebösszeíró adatlap ÜgyleírásKitöltési útmutató
Általános vagy egyéb igazgatási ügyek ebnyilvántartás Bejelentés az ebösszeíráskor közölt adatok változásáról ÜgyleírásKitöltési útmutató
Általános vagy egyéb igazgatási ügyek mezőgazdaság, környezetvédelem Méh vándoroltatásához kijelentő lap, bejelentő lap ÜgyleírásKitöltési útmutató
Általános vagy egyéb igazgatási ügyek mezőgazdaság, környezetvédelem Bejelentés parlagfűvel vagy allergén gyommal szennyezett területről ÜgyleírásKitöltési útmutató
Általános vagy egyéb igazgatási ügyek kérelem Kérelem jelzálogjog, elidegenítési és terhelési tilalom ingatlan-nyilvántartásból való törléséhez ÜgyleírásKitöltési útmutató
Általános vagy egyéb igazgatási ügyek címkezelés, lakcím nyilvántartás Bejelentés a címkezeléshez szükséges címelemek bejegyzéséhez, módosításához ÜgyleírásKitöltési útmutató
Anyakönyvi ügyek kivonat Anyakönyvi kivonat kiállítási kérelem ÜgyleírásKitöltési útmutató
Hagyaték adatszolgáltatás Adatszolgáltatás hagyatéki leltárhoz ÜgyleírásKitöltési útmutató
Hagyaték nyilatkozat Nyilatkozat öröklésre jogosultakról ÜgyleírásKitöltési útmutató
Hagyaték adatkérés Adatkérés hagyatéki eljárásban illetékes közjegyzőről ÜgyleírásKitöltési útmutató
Ipar-kereskedelem szálláshely Adatszolgáltatás üzleti célú egyéb szálláshely szolgáltatási tevékenységgel kapcsolatban Ügyleírás Kitöltési útmutató
Ipar-kereskedelem szálláshely Szálláshely nyilvántartásba vételi kérelem, bejelentés Ügyleírás Kitöltési útmutató
Ipar-kereskedelem szálláshely Szálláshely megszűnésének bejelentése Ügyleírás Kitöltési útmutató
Ipar-kereskedelem üzleti tevékenység Működési engedély kérelem üzletköteles termék forgalmazásához ÜgyleírásKitöltési útmutató
Ipar-kereskedelem üzleti tevékenység Működési engedély visszavonási kérelem ÜgyleírásKitöltési útmutató
Ipar-kereskedelem üzleti tevékenység Bejelentés nem üzletköteles termék forgalmazásáról ÜgyleírásKitöltési útmutató
Ipar-kereskedelem rendezvény Rendezvénytartási engedély megadása iránti kérelem ÜgyleírásKitöltési útmutató
Ipar-kereskedelem vásár, piac és bevásárlóközpont Vásár-, illetve piac üzemeltetési engedély iránti kérelem, bevásárlóközpont üzemeltetésére irányuló bejelentés ÜgyleírásKitöltési útmutató
Ipar-kereskedelem telepengedély Ipari tevékenység folytatásához szükséges engedély iránti kérelem Ügyleírás Kitöltési útmutató
Ipar-kereskedelem telepengedély Ipari tevékenység folytatásának bejelentése ÜgyleírásKitöltési útmutató
Ipar-kereskedelem telepengedély Ipari tevékenység megszűnésének bejelentése ÜgyleírásKitöltési útmutató
Ipar-kereskedelem telepengedély Székhely, telephely, egyéb ipar- és kereskedelmi nyilvántartásban szereplő bejegyzés, valamint jármű tárolási hely igazolási kérelem ÜgyleírásKitöltési útmutató
Ipar-kereskedelem telepengedély Bejelentés üzemi, szabadidős zajforrás zajkibocsátásának megváltozásáról ÜgyleírásKitöltési útmutató
Ipar-kereskedelem telepengedély Kérelem zajkibocsátási határérték megállapításához, megváltoztatásához ÜgyleírásKitöltési útmutató
Pénzügy, gazdálkodás étkezés, étkeztetés Nyilatkozat intézményi gyermekétkeztetés lemondásáról ÜgyleírásKitöltési útmutató
Szociális kérelem Rendkívüli települési támogatás megállapítása iránti kérelem ÜgyleírásKitöltési útmutató
Szociális köztemetés Köztemetési kérelem ÜgyleírásKitöltési útmutató
Településüzemeltetés, vagyonkezelési ügyek kérelem Tulajdonosi hozzájárulás iránti kérelem ÜgyleírásKitöltési útmutató
Településüzemeltetés, vagyonkezelési ügyek használat Közterület, közút eltérő használata iránti kérelem ÜgyleírásKitöltési útmutató
Településüzemeltetés, vagyonkezelési ügyek útvonalengedély Behajtási engedély iránti kérelem ÜgyleírásKitöltési útmutató
Településüzemeltetés, vagyonkezelési ügyek kérelem Kérelem kút megszüntetéséhez ÜgyleírásKitöltési útmutató
Településüzemeltetés, vagyonkezelési ügyek kérelem Kérelem kút létesítés engedélyezéséhez ÜgyleírásKitöltési útmutató
Településüzemeltetés, vagyonkezelési ügyek kérelem Kérelem kút üzemeltetéséhez, fennmaradásához ÜgyleírásKitöltési útmutató

Az E-önkormányzat portálon publikált nyomtatványok elérhetőek az alábbi címek bármelyikén:

Az egyes adótörvények módosításáról szóló 2020. évi CXVIII. törvény rendelkezéseinek hatálybalépését követően (2021.01.01-től) az adózó a helyi iparűzési adóról szóló adóbevallási kötelezettségét - ideértve az adóbevallás kijavítását és az önellenőrzéssel való helyesbítést - és az adóelőlegről szóló bevallási kötelezettségét kizárólag az állami adóhatósághoz elektronikus úton, az állami adóhatóság által rendszeresített elektronikus nyomtatványon teljesítheti. A bevalláshoz szükséges ÁNYK nyomtatvány, valamint további információ a https://nav.gov.hu oldalon található.

A helyi iparűzési adó bevallásával kapcsolatban további információt az ügymenet leírás oldalon olvashat.

Általános e-papír segítségével történő ügyintézés

Azon ügytípusok esetében, amelyek űrlapokkal nem támogatottak, vagyis a fenti táblázatban felsorolt űrlapok között nem szerepelnek, a kapcsolódó kérelmek úgynevezett e-papír szolgáltatás útján nyújthatóak be, amelyre az alábbi oldalon van lehetőség:

https://epapir.gov.hu/

Amennyiben az ügyfél úgy kíván e-papír kérelmet, iratot, egyéb beadványt benyújtani, hogy az adott beadvány esetében az elektronikus kapcsolattartásra nincs lehetőség, vagy az elektronikus benyújtásra jogszabály további formai követelményeket állapít meg, vagy az adott ügyben elektronikus űrlap került publikálásra az E-önkormányzat portálon a beadványt hatálytalannak kell tekintetni, és a Hivatal - ha jogszabály eltérően nem rendelkezik - erről az ügyfelet a kapcsolattartásra szolgáló elérhetőségén a beadvány előterjesztésétől számított nyolc napon belül tájékoztatja.

Kérjük tisztelt Ügyfeleinket, hogy amennyiben az adott ügytípusban rendelkezésre áll elektronikus űrlap, szíveskedjenek azt használni.

Az e-papír szolgáltatás használatával kapcsolatos további tájékoztatás az alábbi oldalon érhető el:

https://magyarorszag.hu/szuf_hirek_hirek#hir_reszletek,381b4847-fec7-42a8-8bf7-67392a2a6993

Ügyfélszolgálat

Az elektronikus ügyintézéssel kapcsolatos általános kérdéseiket feltehetik a Kormányzati Ügyfélvonalon keresztül, melynek telefonos hívószáma Magyarországról 1818. A Kormányzati Ügyfélvonal további elérhetőségeiről a https://1818.hu/ oldalon tájékozódhat.

A Hivatal ügyfélszolgálatának telefonos elérhetősége: +36 53 511 400

A Hivatal további telefonszámai, irodák szerint bontásban a telefonos elérhetőségek oldalon megtekinthetők.

Az önkormányzati elektronikus ügyintézéssel kapcsolatos kérdéseiket feltehetik az eugyintezes@cegledph.hu email címen.

Adatkezeléssel kapcsolatos tájékoztató

A Cegléd Város Önkormányzata, és annak munkaszervei az adatkezelés során az Európai Parlament és a Tanács (EU) 2016/679 rendelete (GDPR) és az Információs jogról és önrendelkezési jogról (Infotv.) szóló 2011. évi CXII. törvény, valamint az állami és önkormányzati szervek elektronikus információbiztonságáról szóló 2013. évi L. törvény előírásainak betartásával járnak el.

Az elektronikus ügyintézés során a Ceglédi Közös Önkormányzati Hivatal, mint adatkezelő a személyes adatok kezeléséről az alábbi webhelyen elérhető adatkezelési tájékoztatókkal tájékoztatja az érintetteket az adatkezelés céljáról, jogalapjáról és az adatkezelési tevékenység módjáról, az érintettek és kezelt adatok köréről, illetve az adatvédelmi szabályzatról.:

https://cegled.asp.lgov.hu/adatvedelem

Az ügyfél az adatkezeléssel kapcsolatban jogosult panasszal élni az Önkormányzatnál, vagy a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóságnál (1125 Budapest, Szilágyi Erzsébet fasor 22/C 13., levelezési cím: 1530 Budapest, Pf. 5, telefon: +36-1-391-1400, fax: +36-1-391-141

Tájékoztató az e-ügyintézés során felmerülő üzemszünet/üzemzavar esetén követendő eljárásról

Az E-ügyintézési tv. 9. § (4) bekezdése garanciális jelleggel mentesíti az ügyfelet a hátrányos jogkövetkezmények alól, ha önhibáján kívül -üzemszünet vagy üzemzavar miatt- nem képes az adott ügyben elektronikus ügyintézésre.

Az elektronikus ügyintézés 1 munkanapot meghaladó szünetelése esetén a Hivatal ügyfélfogadási időben személyesen fogadja az ügyfelek beadványait, abban az esetben is, ha az adott eljárástípusban a vonatkozó jogszabály alapján kizárólag elektronikus ügyintézésre van lehetőség.

Ez értelemszerűen alkalmazandó akkor is, ha az ügyfelet az eljárási cselekmény határidőben történő elvégzésében olyan tervezett technikai tevékenység vagy üzemzavar akadályozta, amely az adott ügyben az általa igénybe vett szabályozott elektronikus ügyintézési szolgáltatás (SZEÜSZ) vagy központi elektronikus ügyintézési szolgáltatás (KEÜSZ) használatát érintette.

Az elektronikus ügyintézést szolgáltató szerv minden olyan tervezhető technikai tevékenységet, amely a szolgáltatás vagy az elektronikus ügyintézés szünetelését eredményezi, olyan időszakra ütemez, amelyben a szünetelés nem okoz jelentős fennakadást az elektronikus ügyintézésben.

A Hivatal az előre tervezett technikai tevékenységről - amennyiben az kizárólag a Hivatal működési körébe esik - legkésőbb 3 nappal a tevékenység megkezdése előtt tájékoztatást nyújt az önkormányzat hivatalos honlapján, melyben feltünteti:

  • a technikai tevékenység tervezett kezdő és záró időpontját (nap, óra, perc pontossággal),
  • a technikai tevékenységgel pontosan érintett ügyintézési szolgáltatások meghatározását,
  • ha a tervezett technikai tevékenység az elektronikus ügyintézés módosulásával jár, a módosítás pontos leírását, valamint a felhasználásban bekövetkező változások leírását,
  • ha az elektronikus ügyintézés olyan elektronikus felületen is elérhető, amelyet a technikai tevékenység nem érint, a felület elérhetőségét.

Előre nem tervezett üzemszünet vagy az elektronikus ügyintézés korlátozott működőképességét okozó esemény (a továbbiakban együtt: üzemzavar) bekövetkezése esetén az elektronikus ügyintézést biztosító szerv az üzemzavar bekövetkezését követően haladéktalanul az elektronikus ügyintézés elérhetőségére szolgáló felületen, a magyarorszag.hu honlapon, valamint saját honlapján köteles soron kívül tájékoztatást közzétenni, továbbá értesíteni az Elektronikus Ügyintézési Felügyeletet. A tájékoztatásban fel kell tüntetni:

  • az üzemzavarral pontosan érintett ügyintézési szolgáltatások meghatározását, funkcionalitásukban bekövetkezett változásokat,
  • az elektronikus ügyintézést biztosító szerv ügyfélszolgálati elérhetőségét,
  • ha az elektronikus ügyintézés más elektronikus felületen is elérhető, és az üzemzavar ezt a felületet nem érinti, a működő felület elérhetőségét.

A Hivatal az elektronikus ügyintézés tevékenységét szabályozott vagy központi elektronikus ügyintézési szolgáltatások útján látja el, melyek szolgáltatói a szolgáltatás felületén, illetve a https://magyarorszag.hu/szuf_hirek_uzemeltetes oldalon teljesítik üzemszünetekre/üzemzavarokra vonatkozó tájékoztatási kötelezettségüket

Befizetési kötelezettség elektronikus úton való teljesítése

Az önkormányzati ASP rendszer továbbfejlesztése és országos kiterjesztése (ASP 2.0) elnevezésű projektfejlesztéseinek köszönhetően elérhető a kiválasztott önkormányzat gazdálkodási rendszerében kiállított számlák,fizetési kötelezettségek online lekérdezése és befizetése.

https://e-onkormanyzat.gov.hu oldalra kattintva az ügyfél a kiválasztott önkormányzathoz tartozó számlákat és fizetési kötelezettségeket elektronikus úton teljesítheti, az interneten keresztüli bankkártyás fizetés segítségével. Az Elektronikus Fizetési szolgáltatás igénybevételéhez KAÜ bejelentkezés (pl. ügyfélkapus azonosító) szükséges, és egy tranzakcióval akár több számla is befizethető.

Tájékoztatjuk továbbá Önöket, hogy a sikeres fizetéseket követően a bankok által küldött visszaigazoló SMS tartalmára nincs ráhatásunk. Az SMS-ben esetlegesen előforduló Budapest városnév a Magyar Államkincstár székhelyére utal, nem a kedvezményezett önkormányzatra.

A fentiek mellett az Ügyfeleknek továbbra is lehetőségük van banki átutalással teljesíteni befizetési kötelezettségeiket.

Kérelemre indult eljárás esetén a jogszabály alapján fizetendő illeték mértéke 5000 Ft, azaz ötezer forint (telepengedély).

Az illeték átutalással történő megfizetésére szolgáló számla: Cegléd Város Önkormányzata 11742025-15394772-10900121 számlaszámú Egyéb hatósági illeték megnevezésű számlája.

Közleménybe kérjük jelölje meg, hogy milyen jellegű bejelentésnek fizeti meg az illetékét, és jelölje meg a bejelentést tevő cég/vállalkozás nevét.

Továbbá tájékoztatjuk Ügyfeleinket, hogy kereskedelmi ügyekben üzlet esetében a vásárlók könyvének hitelesítése személyes megjelenéshez kötöttaz üzlet csak abban az esetben nyithat meg, ha a hitelesítés megtörtént.

Az önkormányzati adóügyek esetén az egyes átutalásos befizetésekre szolgáló bankszámlaszámokat a "Az önkormányzati adóhatóság számlaszámai" című dokumentum tartalmazza.

Kereskedelmi ügyekkel kapcsolatos további információk

FELHÍVÁS - vendéglátóhely üzemeltetők részére!

Tisztelt Vendéglátóhely Üzemeltető!

Tájékoztatom Önöket és egyben felhívom figyelmüket a kereskedelmi tevékenységek végzésének feltételeiről szóló 210/2009. (IX. 29.) Korm. rendeletben (a továbbiakban: Korm. rend.) rögzítettekre:

2021. január 1. napjától a vendéglátóhelyek tekintetében egy korszerű és új besorolási rendszer jött létre, amely segítségével megtörtént a vendéglátóhelyek felülvizsgálata. Az Áfa törvény, az üzemeltetők fő tevékenysége, és a hatályos jogszabályok szinkronizálásával létrejött új besorolások a következők:

  • étterem;
  • büfé;
  • cukrászda;
  • kávézó, alkoholmentes italokra specializálódott vendéglátóhely;
  • italüzlet, bár;
  • zenés-táncos szórakozóhely;
  • munkahelyi/közétkeztetést végző vendéglátóhely;
  • gyorsétterem;
  • rendezvényi étkeztetés;
  • alkalmi vendéglátóhely.

A Magyar Turisztikai Ügynökség (a továbbiakban: MTÜ) és a vendéglátás szakmai szervezetek álláspontja szerint a magyarországi vendéglátás fejlesztéséhez elengedhetetlenné vált a vendéglátóhelyek működését, ellenőrzését és típusát rögzítő jogszabály módosítása. Az eddig hatályban lévő jogszabályok több szempontból is elavultak. A termékkör szerinti besorolás nem volt egyértelmű, a termékkörök pedig nem voltak összhangban a hatályos Áfa-törvénnyel. A statisztikák a jogszabályban meghatározott típusokon alapultak, azonban az üzemeltetők főtevékenysége és a fő termékkör nem határozta meg egyértelműen a vendéglátóhely típusát.

Az MTÜ vendéglátás stratégiai céljai között kiemelten szerepelt a vendéglátóhelyek besorolását szabályozó jogszabály előkészítése, valamint az ahhoz szükséges módszertani szakmai útmutató elkészítése. Olyan módszertani szakmai tematika született, mely segítségével pontosan behatárolhatóvá váltak az egyes vendéglátóhely-típusok közti különbségek, ezáltal felállt egy korszerű, a ma piacon lévő üzlettípusokhoz igazodó kategóriába sorolási rendszer.

Az új rendszer 2021. január 1. napjától alkalmazásra került. A Korm. rend. 31. §-ban foglaltak értelmében a 2021. január 1-ig bejelentett, már működő vendéglátó üzletek üzemeltetői kötelesek legkésőbb 2021. március 31-ig bejelenteni a jegyzőnek, hogy milyen típusú vendéglátóhelyet üzemeltetnek. Minden olyan kiskereskedelmi üzletnek is kötelező az adatszolgáltatás teljesítése, amely vonatkozásában a tevékenység jellegénél a vendéglátást is megjelölte.

Bejelentésükhöz Hivatalunk elkészített egy bejelentő nyomtatványt, melyet elérhetnek a https://cegled.hu/?t=nyomtatvanyok/nyomtatvanyok&iroda=20 internetes oldalon. A nyomtatvány elnevezése: Bejelentés - vendéglátóhely üzlettípusról.

A fentiekre tekintettel kérem a bejelentés kitöltését és legkésőbb 2021. március 31. napjáig a Ceglédi Közös Önkormányzati Hivatalba történő eljuttatását - az elektronikus ügyintézés és a bizalmi szolgáltatások általános szabályairól szóló 2015. évi CCXXII. törvény 9. § (1) bekezdésében foglaltaknak megfelelően - elektronikus úton az e-papír alkalmazással (https://epapir.gov.hu):

Ügyfélkapus bejelentkezés
Cég esetén szükséges megjelölni: "Cégkapuból küldve szeretnék e-papírt beküldeni"
Témacsoportnál kérem válassza ki: "Önkormányzati igazgatás"
Ügytípusnál kérem válassza ki: "Kereskedelmi ügyek"
Címzett: Cegléd Város Önkormányzata
Hivatkozási szám: kereskedelmi nyilvántartási szám (a mező kitöltése nem kötelező!)
Levél tárgya: Bejelentés vendéglátóhely üzlettípusról
Csatolmányként kérem, mellékelje a kitöltött bejelentést és ügyeljen a csatolmány hitelesítésére.

Kérjük fenti tájékoztatásunk szíves tudomásulvételét és az adatszolgáltatás határidőre történő teljesítését. Amennyiben kérdése merülne fel, kérem forduljon bizalommal a Ceglédi Közös Önkormányzati Hivatal Hatósági és Igazgatási Iroda kereskedelmi ügyintézőjéhez a +3653511454 telefonszámon, vagy a svabenszki.maria@cegledph.hu e-mail címen.

Dr. Diósgyőri Gitta
címzetes főjegyző

FELHÍVÁS leendő kereskedők és vendéglátóipari tevékenységet végzők részére!

Tájékoztatom az érintetteket, hogy a kereskedelmi tevékenységek végzésének feltételeiről szóló 210/2009. (IX. 29.) Korm. rendelet módosításra került, amelynek értelmében 2021. január 1. napjától az üzletben folytatott kereskedelmi tevékenység akkor végezhető, hogy ha az üzletként szolgáló épület a hatályos jogszabályi feltételeknek megfelel.

Amennyiben az ingatlan nyilvántartásban az épület/épületrész, helyiség nem a megfelelő megnevezéssel (pl.: üzlet, presszó, áruház, stb.), rendelkezik, nem javasoljuk a kereskedelmi hatóság felé történő bejelentést. Tekintettel arra, hogy a bejelentést követően az ellenőrzés során az ingatlan nem fog megfelelni a jogszabályi feltételeknek, ezért az üzlet ideiglenes bezáratására kerül sor, illetve amennyiben a rendeltetésmódosítás ingatlan-nyilvántartási átvezetése nem történik meg határidőn belül, akkor végleges bezárásra kerül.

Kérem, hogy az építmények, önálló rendeltetési egységek rendeltetésmódosításával kapcsolatos eljárásrendről érdeklődjön a Ceglédi Közös Önkormányzati Hivatal Beruházási és Közbiztonsági Iroda munkatársainál a +36 53 511 400/371 mellékű, vagy a +36 53 511 431 telefonszámokon, illetőleg a foepitesz@cegledph.hu e-mail címen.

Kérem, fentiekre tekintettel járjanak el bejelentéseik során!

Dr. Diósgyőri Gitta
címzetes főjegyző