Cegléd Város Hivatalos Honlapja

betűméret:
Alapértelmezett színséma

VÁROSHÁZA


Cegléd Városháza

A  ceglédi városháza eklektikus épülete

Sétánk a Városháza épületétől, annak bemutatásával indul.

1891-93-ban készült el az egyemeletes, közép rizalitos - felette kétsíkú tetővel - legömbölyített kis kupolával fedett, kiemelt sarokkal kiképzett impozáns építmény: az eklektikus Városháza, amely Márkus Ágoston és Illés Gyula budapesti építészek tervei alapján épült.

A főbejáraton keresztül jutunk az oszlopcsarnokba(aulába), ahonnan díszlépcső vezet az emeleti galériás díszteremhez,amelyet két kisebb tanácskozóterem fog közre. A Városházát 1993-ban a centenárium alkalmából felújították, 1995-ben pedig esti díszkivilágítást kapott.

1997-ben az udvarán felavatták a pantheon első emléktábláját, Gubody Ferenc (1852-1907) polgármester tiszteletére. A pantheon azóta további több emléktáblával bővült.

 

Ünnepség a városháza dísztermében

Ünnepség a városháza dísztermében

Díszterme a képviselő-testületi üléseken kívül kulturális és tudományos konferenciáknak, rendezvényeknek is helyet ad.

A Városháza patinás épületében található a Tourinform Iroda, mely arra hivatott, hogy az Önök látogatását a városban segítse és megkönnyítse. Mindent, amire a turistának szüksége lehet, egy helyen és egy időben megtalálja itt a Tourinform Irodában.

Az irodában kaphatók ceglédi emléktárgyak, kiadványok, melyek nagyon jó emlékek a turisták számára a ceglédi kirándulásukról, idelátogatásukról.

Jegyértékesítéssel is foglalkoznak, Ticket Expressz, illetve Ticketportal jegyeket árusítanak.

Nyitva tartás: Hétfő-Péntek: 08:00-16:00
Nyári nyitva tartás: Hétfő-Péntek: 08:00-16:00
  Szombat: 08:00-13:00

 

Telefon: (53) 500-285, Fax: (53) 500-286

 

A városháza aulája A városháza aulája
A Városháza oszlopcsarnoka - aulája A Városháza oszlopcsarnokából
díszlépcső vezet a díszterembe
A városháza díszudvara
A Városháza díszudvara

 

  folytatás »