Cegléd Város Hivatalos Honlapja

betűméret:
Alapértelmezett színséma

Gubody Ferenc díjasok


2021.

Banai Benő Cegléden született 1941-ben, nyolcvan évvel ezelőtt.

 

A Kossuth Lajos Gimnáziumban érettségizett, majd Budapesten diplomázott a Kertészeti Főiskolán. Közgazdaságtudományi szakmérnöki oklevelét Gödöllőn szerezte meg.

 

Csemőben kezdett dolgozni a Szabad Föld TSZ-ben, mint üzemegység-vezető. Cegléden a Vörös Csillag TSZ főkertésze volt 1972-ig. Ezt követően ismét Csemőben, a "November 7." Szövetkezet szakmai vezetője lett. 1980-tól tíz éven át a Dánszentmiklósi Gyümölcstermelési Rendszer irányítójaként dolgozott.

 

A rendszerváltás után a kárpótlások lebonyolítását, a föld árverezések és a földkiadó bizottságok munkáját szervezte. Rendezte az önkormányzat földtulajdonait. Megszervezte a Gazdakör működését, amelynek két cikluson át a vezetője is volt.

 

Cegléd város közigazgatásához kapcsolódó tevékenysége hosszú évtizedekre nyúlik vissza. Tagja volt az első szabad önkormányzati választások után, 1990. október 26-án megalakult képviselő-testületnek, valamint az első Pénzügyi és Ellenőrző Bizottságnak. Két cikluson át önkormányzati képviselő, majd 22 éve bizottságokban dolgozik - jelenleg a Gazdasági Bizottság külső tagjaként.

 

1990-2000 között a Ceglédi Polgármesteri Hivatal Városüzemeltetési és Mezőgazdasági osztályának vezető tisztviselőjeként irányította a szervezeti egység feladatkörébe tartozó tevékenységeket. Nyugdíjba vonulásáig, 2005-ig Cegléd város falugazdásza volt.

 

A Hivatalban végzett munkájával segítette a Kossuth és Szabadság tér felújítását, a templomok megvilágításának ügyét valamint a piac építését.

 

Alapító tagja volt az 1997-ben alakult Cegléd és Vidéke Unghváry László Borrendnek. A Borrend elnökévé Banai Benőt választotta a nemes testület, amelynek céljai között legfontosabbnak tartja a szőlő-és borkultúra hagyományainak ápolását. Képviseli Cegléd és környéke már történelmileg is elismert szőlő-és bortermelését.

 

Kuratóriumi tagja volt több városi alapítványnak, mint a Ceglédi Városi Televíziónak, a Rendőrségnek, és a Mezőgazdasági Szakközépiskolának.

 

Huszonnégy éven át a Nagytemplomi Református Egyházközség presbitere.

 

1994-ben jelent meg a "Vendégváró Cegléd - Utak és kultúrák találkozásánál" című helytörténeti kiadvány, melyben Ceglédet, a lehetőségek és vállalkozások városaként mutatta be társszerzőként.

 

Öven éve házas, felesége nyugdíjas mérnöktanár, idősebbik fiuk orvos, az ifjabbik közgazdász, jogász.

 

Városunkhoz, mezőgazdaságához, a tájhoz fűződő határtalan szeretete hatotta át egész életétét és munkásságát.

 

Banai Benő eredményes és sikeres életútja méltán vívta ki a város képviselő-testületének elismerését, közösségünk tiszteletét. Mindezek alapján méltóvá vált a város 2021-es évi Gubody Ferenc Díjára.

 

Gratulálunk a kitüntetettnek, munkájához sok erőt és egészséget kívánunk Cegléd Város Önkormányzatának Képviselő-testülete és a város lakói nevében.

2020.

A sokoldalú művész a budapesti Képzőművészeti Főiskolán 1984-ben festőművészként diplomázott, majd 1985-ben művészképzős hallgató volt a Murális Tanszéken.

 

1984-ben szobrászpályázatot nyert ennek eredménye ma is látható a Margitszigeten, egy 9 m2-es dombormű formájában. A vasbeton relief három figurát jelenít meg. Ez után nem volt kérdés, hogy a művész a szobrászat felé orientálódik. A betonból készült munkáját sok másik követte, mely egyben a mai napig tartó kutató- és alkotómunka kezdetét is jelentette.

 

Első egyéni tárlatát Cegléden rendezte, 1985-ben. Ekkortól rendszeresen szerepel csoportos kiállításokon.

 

1985-1993 között a Fiatal Művészek Stúdiója tárlatain, 1990-ben a Műcsarnokban mutatta be alkotásait. Számos képzőművészeti alkotását láthatta a hozzáértő közönség, különböző kiállításokon.

 

Munkái láthatók Cegléden és Tokióban, valamint magán- és közgyűjteményekben. Tokióban Bűvös négyzet című kétoldalas domborműve áll köztéren (1993.). A Toldy Ferenc kórház kertjében az 1990-es évektől három ütemben állították fel köztéri alkotásait, monumentális betonplasztikáit.

 

2003. áprilisában a Magyar Képzőművészeti Egyetem epreskerti Parthenonfríz Termében rendezett "Felhőnéző" című kiállításán vonultatta fel különös beton szobrait.

 

Hosszú kísérletezéssel kiérlelt receptúrák alapján, gondosan kimért összetevők vegyítésével hozta létre és tette alkalmassá szobrainak elkészítéséhez az ultra-nagyszilárdságú betont, vagy a karbonszálas betonkompozitot. Ezek mind anyagukban, mind pedig felületükön színezettek.

 

Művei 2016-ban Budapesten, a FUGA kiállító-teremben, "Strukturált Üresség" című önálló képzőművészeti kiállításán is bemutatásra kerültek. A nagy sikerű kiállítást 2017-ben a Ceglédi Galériában is megtekinthette a közönség.

 

Csurgai Ferenc az eltelt évtizedekben több művészeti ösztöndíjat is kapott, mesterkurzust vezetett Kecskeméten és több balatoni városban. Tizennyolc önálló kiállítása nyílt, és szinte megszámlálhatatlan csoportos tárlaton mutatta meg egyedi munkáit.

 

Mára a betonszobrászat hazai specialistájaként alkotja műveit, és oktatja azt. Kurzust vezet több művészeti egyetem szobrász és formatervezési tanszékén. Festészeti, fotóművészeti, formatervezői, fényművészi munkássága is kiemelkedő.

 

Csurgai Ferenc ezer szállal kötődik városunkhoz és egykori alma materéhez, hiszen nemcsak egykori diákként, hanem óraadóként, és a Benedek Péter rajzkör aktív tagjaként is élete fontos helyszíne a Kossuth Gimnázium.

 

Lelkes támogatója és tagja a Ceglédi Alkotók Egyesületének. A Ceglédi Alkotók és kollégái egyéni és csoportos kiállításait évek óta ő rendezi.

 

A modern szobrászat országosan elismert, újító szellemiségű alkotója. Különleges formák, egyedi anyagok és senkivel sem összehasonlítható stílus jellemzi Csurgai Ferenc alkotásait.

 

Munkássága, inspiráló szakmai tevékenysége elismerést vívott ki városunkban. Kitüntetéséhez gratulálunk, alkotó művészetéhez fáradhatatlan erőt, jó egészséget és sok sikert kívánunk Cegléd Város Önkormányzatának Képviselő-testülete nevében.

2019.

Volter Etelka a Ceglédi Kossuth Lajos Gimnázium matematika-fizika szakos tanára, mintegy 16 éve igazgatóhelyettese.

 

Tanulmányait Cegléden a Táncsics Mihály Általános Iskolában és a Kossuth Gimnáziumban végezte. Matematika-fizika szakos középiskolai tanári diplomát szerzett 1986-ban, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Természettudományi Karán. Folyamatosan képezi magát, 1999-ben újabb diplomát szerzett a Budapesti Műszaki Egyetem közoktatás-vezetői szakon. Rendszeresen részt vesz szakmai és egyéb továbbképzéseken.

 

Különös figyelmet fordít a tehetséges tanulókkal való foglalkozásra, számtalan versenyeredmény mutatja munkájának eredményét. Szakterületén túl egyéb területeken is aktívan vesz részt az iskola életében. Több nyelvet beszél társalgási szinten, ezért több mint 20 éve a külföldi cserekapcsolatok segítője, résztvevője, és új kapcsolatok kezdeményezője.

 

Huszonöt éve támogatja és segíti a leánykar működését, hazai és külföldi szereplését. Nemcsak kíséri őket, hanem fénykép és videó felvételekkel dokumentálja fellépéseiket a hazai és külföldi turnékon, versenyeken. Egyik fő szervezője volt a leánykar 50 éves jubileumi hangversenyének.

 

A kezdetektől fogva szervezi a testvérvárosi keretek közt létrejött testvériskolai kapcsolatot a csíkszeredai Nagy István Művészeti Líceum és a Ceglédi Kossuth Lajos Gimnázium között.

 

A helyi sajtó rendszeres közreműködője, folyamatosan tájékoztatja őket a kulturális és egyéb eseményekről, illetve ő maga tudósít ezekről az eseményekről. Korábban a Ceglédi Kék Újságban, jelenleg a Ceglédi Panorámában gyakran olvashatók írásai, beszámol ceglédi eseményekről, a ceglédi emberek sikereiről. Több nagy interjút készített főleg volt gimnazistákkal, akik az élet valamely területén (zenei, tudományos, műszaki, kulturális) sikereket értek el. Aktív résztvevője volt a ceglédi Mária Rádió beindításának és első évben a Kovász című kulturális rovatba készített tudósításokat, riportokat Cegléd és környéke kulturális eseményeiről.

 

Évek óta folyamatosan szervez a gimnázium dísztermében kiállításokat, amelyek a város érdeklődő közönsége számára is nyitottak. Itt lehetőséget kapnak volt tanítványok, Cegléd és környékének tehetséges fiataljai festményeik vagy fotóik kiállítására, de volt már a meghívott vendégek között több budapesti, isaszegi, mezőtúri művész, illetve a Pécsi Fotókör.

 

2017-ben elvállalta az Év Tanára díjátadás megszervezését a jelöléstől az átadásig, valamint előadóként is szerepet vállalt a műsorban.

 

2017-18-as tanévtől matematikát népszerűsítő előadássorozatot szervez a gimnáziumban, mely természetesen a gimnázium tanárain és tanulóin kívül más iskolák tanárai, diákjai és minden érdeklődő számára nyitottak. Kezdeményezéséhez neves egyetemi tanárokat sikerült megnyernie, s az első előadás után kedvezőek a visszajelzések.

 

Kiemelkedő szakmai munkáját városi és országos kitüntetésekkel ismerték el: 2001-ben, A Magyar Matematika Oktatásért országos kitüntetést, 2008-ban Az Év Matematikatanára díjat vehette át. 2012-ben kiemelkedő természettudományos munkájáért elnyerte a Pro Progressio ösztöndíjat, 2014-ben pedig egy tanítványaival együtt kidolgozott módszertani anyaggal képviselhette Magyarországot Brüsszelben, a II. Scientix Conference elnevezésű tudományos konferencián.

 

Volter Etelka a város kulturális életének hosszú idő óta aktív résztvevője, közösségi és magánéletében egyaránt példamutató. Mindezek alapján méltóvá vált a város 2019-es évi Gubody Ferenc Díjára.

Gratulálunk a kitüntetéshez Cegléd Város Önkormányzatának Képviselő-testülete nevében.

2018.

Kővári Pál iparoscsaládba született. (Édesapja 52 évig önálló kocsigyártó és lópatkoló kovácsként dolgozott.)

Autószerelőként a Bem iskolában, majd Hornyák Ferenc kisiparos-mester mellett kitanulta a szakmát. A katonaságot követően ipart váltott és először egy kis garázsban alkatrészeket és autó felszerelési cikkeket kezdett gyártani.

1996-ban megalapította a Technik-flex Kft-t. Akkor egy olyan gépműhelyt indított, ahol jármű-, tengely-, utánfutó-alkatrészek gyártása lett a fő profiljuk.

Kővári Pál az évek haladtával további három céget alapított: a Bosal Technik-flex Kft., amely vonóhorog gyártásra szakosodott, a Knott Technik-flex Kft. utánfutó, futómű alkatrészek gyártására, kovácsolására, festés-felületkezelésére alakult, és az Autoflex-Knott Kft-vel megalapozták a nemzetközi piacra való kilépést.

A Technik-flex Kft. jogutódjaként a Technik-Invest Kft. jött létre, amely telephellyel és karbantartási feladatokkal látja el a többi céget.

Jelenlegi telephelyük kertvárosi környezetben helyezkedik el, azonban a bővülések miatt a cégeket részben áttelepítették a funkcióknak jobban megfelelő ipartelepre és a további fejlesztéseiket ott valósítják meg.

Tavaly új csarnokot avatott a Knott Technik-Flex Kft. telephelye. A fémmegmunkáló és felületkezelő cég egy hétezer négyzetméteres épületet hozott létre, amiben gyártó és raktárhelyiség egyaránt helyet kapott. A beruházást az állam és a város önkormányzata is támogatta.

Húsz évvel ezelőtt egy garázsból indult vállalkozás - ahol még csak négy-öt ember dolgozott -nőtte ki magát a jelenlegi családi vállalkozássá. Fiaival, Richárddal és Rolanddal együtt húszezer négyzetméteren három telephelyen működve gyártanak és több mint kétszáz embernek biztosítanak munkát.

Kővári Pál a veterán autók, motorok nagy szerelmese, aki megvásárolta és Ceglédre hozta a hajdani motorcsodákat. Először a Külső-Kátai úton alakította ki a Veterán Jármű Szalont, majd a Pesti úti üzemébe költöztette a 65 darabból álló Jawa és egyéb kisebb motorokból álló gyűjteményt. Az üzemben felújítási munkákat tudnak végezni az új "jövevényeken" a komplett festőrészleg segítségével és minden adott a látogatók fogadásához. A Magyarországon egyedülállónak számító, kivételes veteránmotor gyűjtemény folyamatosan bővülő, igazi ritkaságokat felvonultató kiállítás, amely városunkat új színfolttal gazdagítja.

Akadnak, akik alapítványokon, egyéb jótékonysági szervezeteken keresztül támogatják a gyerekeket, illetve a gyermekosztályokat, mások, mint Kővári Pál, egyéni módon adományoznak. Nagy odafigyeléssel és empátiával komoly támogatást nyújt a Ceglédi Vízilabda Csapatnak, valamint a Toldy Ferenc Kórház Csecsemő- és Gyermekgyógyászati Osztályának. A Gubody Ferenc-díj pénzjutalmát ugyancsak a Gyermekosztály eszközbővítésére ajánlotta fel. Minden támogatásért köszönettel tartozunk.

Kővári Pál munkássága, szakmai tevékenysége elismerést vívott ki városunkban. Munkája és önzetlensége példaértékű.

Gratulálunk a kitüntetéshez, sok erőt és egészséget kívánunk Cegléd Város Önkormányzatának Képviselő-testülete nevében.

Cegléd, 2018. március 15.

2017.

2016.

2015.

2014.

2013.

2012.

2011-ben

  • Nem adott ki a Képviselő-testület Gubody-díjat

2010-ben

  • Katona Lajos ny. vasutas, a 75 éves CVSE alapítója

2009-ben

  • Dr. Surányi Dezső biológus

2008-ban

  • Garas Kálmán, ny. gimnáziumi tanár

2007-ben

  • Fehér Ferenc, ujságíró

2006-ban

  • Nem adott ki a Képviselő-testület Gubody-díjat

2005-ben

  • Nem adott ki a Képviselő-testület Gubody-díjat

2004-ben

  • Barnóth Zoltán képzőművész
  • Kisfaludi István fotóriporter

2003-ban

  • Kányi Andrásné ny. könyvtárigazgató

2002-ben

  • Reznák Erzsébet muzeológus,
  • Dr. Mohos György ny. kórházigazgató

2001-ben

  • Dr. Illanicz Béla nyugalmazott kórházigazgató-helyettes,
    sebész osztályvezető főorvos
  • Lűr István a Kossuth Művelődési Központ igazgatója
  • Kármán Sándor Magyar Ütőhangszeres Kultúráért Alapítvány elnöke

2000-ben

  • Fábián Pál sportoló (birkózás)
  • Soltészné Lédeczi Judit karnagy

1999-ben

  • Kárteszi Ferenc ny. alpolgármester (posztumusz)
  • Nagy László Lázár grafikus művész
  • Dr. Rajkay Katalin tüdőgyógyász főorvos

1998-ban

  • Dr. Koltói Ádám főiskolai tanár
  • Hajdú Huba DPMG Rt. vezérigazgató
  • Czinege Imre ny. iskolaigazgató

Kulcsszavak: díj díjazottak kitüntetések kitüntetettek