A NŐK DICSÉRETÉRŐL
Miről lehetne dalolni az énekes csalogánynak?
Ki tudna ecsettel rőt hajnalpírt festeni az égre?
Elmondható-e himnusza asszonynak, lánynak
Méltó szóval, vagy nincs kifejezés a dicséretére…
Éltető forrás, hűs fuvallat, laktató gyümölcs, - vagy
Tündérek vagytok tán, kik nekünk sorsot szőnek?
Honnan Bennetek annyi kitartás, és milyen titok hagy
Fárasztó napon is megmaradni vonzónak, nőnek?
Erősek vagytok, mégis törékeny csupor a lelketek;
Rajta férfiönzés, néha rideg közöny sérti a mázat.
Oktalan indulatok tüskéit feledtetni Veletek
Hogyan is tudná egyszeri, mesterkélt alázat?
Feleség és munkatárs, szerető kedves és anya…
Csak Ti tudtok egyszerre ennyi ösvényen járni!
Hogyan is tudná ezt Nektek a gyarló emberfia
Egyetlen napon, egy szál virággal meghálálni?
Hogyan is tudná! Hisz’ adhat ajándékba bármit:
Fényűzést, ruhákat, ékszert; ám semmi mással
Nem mondhat köszönetet a hálás férfinép, mint
Szerelemmel, tisztelettel és őszinte odaadással!
Talmi koronájú nemem holnaptól persze
Faragatlan lehet újra: nem segít, nem enged előre…
Akkor gondoljatok erre a méltató versre, -
Talán jut minden napra egy mosolynyi bók belőle!