Hír, program, komment

Sárik Péter kisgyermekkorában szüleinek köszönhetően nagy Hungária rajongó volt, de később diszkót és heavy metalt is hallgatott. A Beatrice, Edda és Első Emelet mellett az iskolában találkozott a klasszikus és a népzenével. A jazz-zongorista azóta is a műfajok ötvözésében látja a legtöbb lehetőséget.

Hogyan írnád le azt a zenei stílust, ami közel áll hozzád?

A zenében szerintem nem lehet kategorizálni. A közhiedelem szerint egy klasszikus zenész mindig kimért és fegyelmezett, a jazz-zenészek ennek pont az ellentétei, furcsa alakok, akik sötét, füstös helyeken játszanak. A pop- és rockzenészek meg persze bohémek. Nem szeretem ezeket a közhelyeket, mint ahogyan a stílusbeli kötöttségeket sem. Nem létezik "rossz" vagy "jó" zene, csak olyan, ami nekem tetszik, és olyan, ami nem. Innen pedig millió lehetőség nyílik, szeretem összekeverni a dolgokat.

Mitől lesz egy zene jobb vagy éppen más, mint a többi?

Szerintem minden attól függ, hogy valaki milyen ember éppen. Aki a vadabb korszakában van, a vadabb zenéket szereti. Ha változik a személyisége, akkor a zenei ízlése is. Vannak, akik a családi indíttatás miatt először a népzenével és a klasszikusokkal ismerkednek meg, és onnan indulnak tovább a személyiségtípusuk szerint.

Most milyen zenét hallgatsz szívesen?

Az érzelmes zenéket szeretem, a klasszikusokból például Rachmanyinovot és Csajkovszkijt. Ennek némileg ellentmond, hogy most Bartókot fogunk játszani. Sötét, depressziós zenéket nem hallgatok, inkább azokat kedvelem, amik feltöltenek, felemelnek. Színházi vagy művészi alkotásoknál sem vagyok annak a híve, hogy megmutassuk, mennyire rossz nekünk.

A teljes írás ITT olvasható.

Forrás: szeretlekmagyarorszag.hu