Hír, program, komment

A cselgáncsozónak tavaly nyáron minden napja az olimpiai éremszerzés álmával telt, ő lehetett volna a sportágban az első, aki két ötkarikás játékokon is dobogóra áll. "Amikor a riói versenynapom reggelén felkeltem, úgy éreztem, be fogok döntőzni, lehet, hogy ezért is éltem meg csalódásként az ötödik helyet. Az álom szertefoszlott, s nem volt a kezemben egy kézzelfogható tárgy, egy érem, amely a befektetett munka gyümölcsét mutatta volna. Utána hónapokig nem tudtam újra odaállni a tatamira, sokáig gondolkodtam, folytassam-e."

Volt min töprengenie, már csak azért is, mert olimpiai ezüstérmesünk már harminchat éves.

"Semmiképpen nem akartam azt, hogy kihúzzam, mint egy rossz fogat, úgy voltam vele, ha valamikor már teher lesz a dzsúdó, akkor befejezem. Ősszel három hónapig csak úgy edzegettem, futogattam, de az nem ugyanaz, mint amikor az ember derékig beletérdel a munkába, nap mint nap ott van a tatamin, s üti-vágja magát. Januárban azt mondtam, adok három hetet magamnak, és ha úgy látom, nem sikerül visszajönnöm közel abba a formába, amelyben az olimpia előtt voltam, akkor végleg abbahagyom. De hála Istennek, biztató jelzések jöttek, s úgy voltam vele, hogy nekiugrok. Persze néha kicsit fáj, nem olyan könnyű, mint húsz évvel ezelőtt, de a hazai rendezésű vb tényleg motivál."

A teljes írás itt olvasható.

Forrás: mno.hu