Cegléd Város Hivatalos Honlapja

betűméret:
Alapértelmezett színséma

TÁJÉKOZTATÓ ÜGYFELEK SZÁMÁRA


Tájékoztató letöltése PDF-ben

Áttekintő


 

Bevezető

 

Az E-ügyintézési tv. 1.§ 17. b) pontja alapján a helyi önkormányzat elektronikus ügyintézést biztosító szerv, amely 2018. január 1. napjától köteles az ügyek elektronikus intézését az E-ügyintézési tv-ben, valamint az elektronikus ügyintézés részletszabályairól szóló 451/2016. (XII. 19.) Korm. rendeletben (a továbbiakban: Vhr.) meghatározottak szerint biztosítani.

 

Az E-ügyintézési tv. 9.§ (1) bek. a) és b) pontja alapján 2018. január 1. napjától elektronikus ügyintézésre köteles az ügyfélként eljáró gazdálkodó szervezet, valamint az ügyfél jogi képviselője.

 

Természetes személy ügyfelek részére az E-ügyintézési tv. nem teszi kötelezővé az ügyek elektronikus intézését, azonban erre lehetőséget kell biztosítania számukra az elektronikus ügyintézést biztosító szerveknek.

 

Felhívjuk Ügyfeleink figyelmét, hogy gazdálkodó szervezet ügyfél az E-ügyintézési tv. 14.§ (1) bekezdése alapján köteles bejelenteni az ügyintézési rendelkezésének nyilvántartásába (a továbbiakban: rendelkezési nyilvántartás) az elektronikus kapcsolattartásra szolgáló elérhetőségét.

A rendelkezési nyilvántartás szolgál az ügyfelek ügyintézési rendelkezéseinek, illetve meghatalmazásainak rögzítésére. A rendelkezési nyilvántartás jelenleg a https://rendelkezes.gov.hu/rny-public/ weboldalon keresztül érhető el, ahol bejelentkezést - a Központi Azonosítási Ügynök szolgáltatáson keresztüli (ügyfélkapus) azonosítást - követően rögzítheti rendelkezéseit.

 

Az alábbi linkeken megtekintheti az önkormányzati elektronikus ügyintézés tájékoztató videóit.


 

Elektronikus elérhetőségek

 

Cegléd Város Önkormányzatának elérhetősége

Cegléd Város Önkormányzatának (a továbbiakban: Önkormányzat) biztonságos kapcsolattartási címe az elektronikus ügyintézés és a bizalmi szolgáltatások általános szabályairól szóló 2015. évi CCXXII. törvény (a továbbiakban: E-ügyintézési tv.) alapján az alábbi:

 

A Hivatali Kapu rövid neve: CEGLEDOK
KRID: 544915786

 

Kőröstetétlen Község Önkormányzatának elérhetősége

Kőröstetétlen Község Önkormányzatának biztonságos kapcsolattartási címe az E-ügyintézési tv. alapján az alábbi:

 

A Hivatali Kapu rövid neve: KOROSTOK
KRID: 446945387

 

Ceglédi Közös Önkormányzati Hivatal elérhetősége

Ceglédi Közös Önkormányzati Hivatal (a továbbiakban: Hivatal) biztonságos kapcsolattartási címe az E-ügyintézési tv. alapján az alábbi:

 

A Hivatali Kapu rövid neve: CEGPOHIV
KRID: 606103744

 

A Hivatal Kőröstetétlen Község Önkormányzatával kapcsolatos ügyekben az alábbi biztonságos kapcsolattartási címen is fogadja a beadványokat:

 

A Hivatali Kapu rövid neve: KTETETLEN
KRID: 609302796

 

Kérjük, beadványait a fenti hivatali kapuk egyikére küldjék meg!


 

Tájékoztatás a Rendelkezési Nyilvántartás igénybe vételének lehetőségéről

 

A Rendelkezési Nyilvántartás (a továbbiakban: RNY) a személyek elektronikus ügyintézésre vonatkozó rendelkezéseit tartja nyilván. A szolgáltatás célja, hogy az állampolgárok és a szervezetek rendelkezhessenek az azonosítási és kapcsolattartási módokról, illetve egyéb elektronikus szolgáltatások igénybevételéről. A RNY-ban lehetőség van továbbá meghatalmazások megtételére, amely a törvény erejénél fogva azonos joghatás kiváltására alkalmas, mintha azt közokiratba, vagy teljes bizonyító erejű magánokiratba foglalták volna.

 

Ügyintézési rendelkezést kizárólag 18 év feletti természetes személyek tehetnek, akik valamely személyi alapnyilvántartás (személyiadat-és lakcímnyilvántartás, központi idegenrendészeti nyilvántartás, vagy az elektronikus ügyintézést igénybe vevő, külföldön élő természetes személyek személyi nyilvántartása) alanyai.

 

RNY az alábbi weboldalon érhető el, Központi Azonosítási Ügynök (KAÜ) útján történő azonosítástkövetően:

https://rendelkezes.gov.hu/rny-public/

 

A RNY-ban önkormányzati ügykörökben tehető online meghatalmazástételről további információkat ezen a weboldalon olvashat.


 

Űrlapok, elektronikusan indítható eljárások

 

Az Önkormányzat számos ügytípusban az önkormányzati ASP rendszer keretei közt létrejött E-önkormányzat portálon közzétett elektronikus űrlapok útján, valamint egyéb esetekben e-Papír szolgáltatás útján biztosítja az elektronikus ügyintézés lehetőségét ügyfelei számára. Azokban az ügyekben, melyekben nem került elektronikus űrlap publikálásra, az ügyfelek e-Papír szolgáltatást tudják igénybe venni.

 

A teljes körű elektronikus ügyintézéshez ügyfélkapus azonosítással bejelentkezni szükséges. Az E-önkormányzat portállal kapcsolatos részletes tájékoztatót az alábbi letölthető "Elektronikus ügyintézés az E-önkormányzat portálon" című dokumentumban, illetve a https://ohp-20.asp.lgov.hu/tajekoztato oldalon olvashat.

 

Javasoljuk, hogy az elektronikus ügyintézés megkezdése előtt tekintse át az Önkormányzat alábbi, elektronikus úton benyújtható nyomtatványainak listáját:

E-önkormányzat portálon benyújtható űrlapok listája
Ágazat/Témacsoport Ügytípus Megnevezés
Adóügy általános adónyomtatványok Kérelem költségmentesség engedélyezésének alapjául szolgáló körülmények igazolására (kitöltési útmutató + ügyleírás)
Adóügy általános adónyomtatványok Bejelentkezés, változás-bejelentés (kitöltési útmutató + ügyleírás)
Adóügy általános adónyomtatványok Nyilatkozat az adómentesség igénybevételéről (kitöltési útmutató + ügyleírás)
Adóügy általános adónyomtatványok Kérelem adóigazolás, adóhatósági bizonyítvány kiadására (kitöltési útmutató + ügyleírás)
Adóügy általános adónyomtatványok Kérelem adófelfüggesztésre (kitöltési útmutató + ügyleírás)
Adóügy általános adónyomtatványok Meghatalmazás önkormányzati adóügyekben (kitöltési útmutató + ügyleírás)
Adóügy általános adónyomtatványok Túlfizetés átvezetési és visszatérítési kérelem (kitöltési útmutató + ügyleírás)
Adóügy általános adónyomtatványok Adó- és értékbizonyítvány kiállítási kérelem (kitöltési útmutató + ügyleírás)
Adóügy általános adónyomtatványok Automatikus részletfizetési kérelem (kitöltési útmutató + ügyleírás)
Adóügy általános adónyomtatványok Megkeresés köztartozás behajtására (kitöltési útmutató + ügyleírás)
Adóügy általános adónyomtatványok Méltányossági, fizetési könnyítés kérelem (kitöltési útmutató + ügyleírás)
Adóügy általános adónyomtatványok Bevallás előrehozott helyi adóról (ügyleírás)
Adóügy általános adónyomtatványok Adategyeztetés önkormányzati adóügyben (kitöltési útmutató + ügyleírás)
Adóügy általános adónyomtatványok Visszaigazolás jövedelem letiltásáról (kitöltési útmutató + ügyleírás)
Adóügy idegenforgalmi adó Adóbevallás az idegenforgalmi adóról (kitöltési útmutató + ügyleírás)
Adóügy iparűzési adó Bevallás ideiglenes helyi iparűzési tevékenységről (kitöltési útmutató + ügyleírás)
Adóügy iparűzési adó Iparűzési adó előleg módosítási kérelem (kitöltési útmutató + ügyleírás)
Adóügy jövedéki adó (magánfőzött párlat) Bejelentés desztillálóberendezés tulajdonjogáról, tulajdonjogának megszerzéséről (kitöltési útmutató + ügyleírás)
Adóügy jövedelemadó (termőföld bérbeadás) Termőföld bérbeadásából származó jövedelem adójához kapcsolódó bevallás (kitöltési útmutató + ügyleírás)
Adóügy jövedelemadó (termőföld bérbeadás) Erdőnek minősülő termőföld haszonbérbe adásából, valamint az erdőnek minősülő termőföldön folytatott társult erdőgazdálkodásból származó jövedelem adómentességéről szóló kiegészítő nyilatkozat (kitöltési útmutató + ügyleírás)
Adóügy kommunális adó Adatbejelentés magánszemély kommunális adójáról (kitöltési útmutató + ügyleírás)
Adóügy talajterhelési díj Talajterhelési díj bevallás (kitöltési útmutató + ügyleírás)
Adóügy építményadó Adatbejelentés az épület, épületrész utáni építményadóról (kitöltési útmutató + ügyleírás)
Általános vagy egyéb igazgatási ügyek birtokvédelem Birtokvédelmi kérelem (ügyleírás)
Általános vagy egyéb igazgatási ügyek elővásárlás, előhaszonbérlet Adás-vételi vagy haszonbérleti szerződés közzétételi kérelem (ügyleírás)
Általános vagy egyéb igazgatási ügyek fakivágás Fakivágási engedélykérelem, bejelentés (kitöltési útmutató + ügyleírás)
Általános vagy egyéb igazgatási ügyek keresetlevél Űrlap közigazgatási szerv határozatának bírósági felülvizsgálata iránti keresetlevél benyújtásához ( ügyleírás)
Általános vagy egyéb igazgatási ügyek keresetlevél Űrlap keresetlevél beterjesztéséhez jegyző birtokvédelmi határozatának megváltoztatása iránti perben ( ügyleírás)
Általános vagy egyéb igazgatási ügyek ebnyilvántartás Ebösszeíró adatlap (kitöltési útmutató + ügyleírás)
Általános vagy egyéb igazgatási ügyek ebnyilvántartás Bejelentés az ebösszeíráskor közölt adatok változásáról (kitöltési útmutató + ügyleírás)
Általános vagy egyéb igazgatási ügyek mezőgazdaság, környezetvédelem Méh vándoroltatásához kijelentő lap, bejelentő lap (kitöltési útmutató + ügyleírás)
Általános vagy egyéb igazgatási ügyek mezőgazdaság, környezetvédelem Bejelentés parlagfűvel vagy allergén gyommal szennyezett területről (kitöltési útmutató + ügyleírás)
Általános vagy egyéb igazgatási ügyek kérelem Kérelem jelzálogjog, elidegenítési és terhelési tilalom ingatlan-nyilvántartásból való törléséhez (kitöltési útmutató + ügyleírás)
Általános vagy egyéb igazgatási ügyek címkezelés, lakcím nyilvántartás Bejelentés a címkezeléshez szükséges címelemek bejegyzéséhez, módosításához (kitöltési útmutató + ügyleírás)
Anyakönyvi ügyek kivonat Anyakönyvi kivonat kiállítási kérelem (kitöltési útmutató + ügyleírás)
Hagyaték adatszolgáltatás Adatszolgáltatás hagyatéki leltárhoz (kitöltési útmutató + ügyleírás)
Hagyaték nyilatkozat Nyilatkozat öröklésre jogosultakról (kitöltési útmutató + ügyleírás)
Hagyaték adatkérés Adatkérés hagyatéki eljárásban illetékes közjegyzőről (kitöltési útmutató + ügyleírás)
Ipar-kereskedelem szálláshely Adatszolgáltatás üzleti célú egyéb szálláshely szolgáltatási tevékenységgel kapcsolatban (kitöltési útmutató + ügyleírás)
Ipar-kereskedelem szálláshely Szálláshely nyilvántartásba vételi kérelem, bejelentés (kitöltési útmutató + ügyleírás)
Ipar-kereskedelem szálláshely Szálláshely megszűnésének bejelentése (kitöltési útmutató + ügyleírás)
Ipar-kereskedelem üzleti tevékenység Működési engedély kérelem üzletköteles termék forgalmazásához (kitöltési útmutató + ügyleírás)
Ipar-kereskedelem üzleti tevékenység Működési engedély visszavonási kérelem (kitöltési útmutató + ügyleírás)
Ipar-kereskedelem üzleti tevékenység Bejelentés nem üzletköteles termék forgalmazásáról (kitöltési útmutató + ügyleírás)
Ipar-kereskedelem rendezvény Rendezvénytartási engedély megadása iránti kérelem (ügyleírás)
Ipar-kereskedelem vásár, piac és bevásárlóközpont Vásár-, illetve piac üzemeltetési engedély iránti kérelem, bevásárlóközpont üzemeltetésére irányuló bejelentés (kitöltési útmutató + ügyleírás)
Ipar-kereskedelem telepengedély Ipari tevékenység folytatásához szükséges engedély iránti kérelem (kitöltési útmutató + ügyleírás)
Ipar-kereskedelem telepengedély Ipari tevékenység folytatásának bejelentése (kitöltési útmutató + ügyleírás)
Ipar-kereskedelem telepengedély Ipari tevékenység megszűnésének bejelentése (kitöltési útmutató + ügyleírás)
Ipar-kereskedelem telepengedély Székhely, telephely, egyéb ipar- és kereskedelmi nyilvántartásban szereplő bejegyzés, valamint jármű tárolási hely igazolási kérelem (kitöltési útmutató + ügyleírás)
Ipar-kereskedelem telepengedély Bejelentés üzemi, szabadidős zajforrás zajkibocsátásának megváltozásáról (kitöltési útmutató + ügyleírás)
Ipar-kereskedelem telepengedély Kérelem zajkibocsátási határérték megállapításához, megváltoztatásához (kitöltési útmutató + ügyleírás)
Pénzügy, gazdálkodás étkezés, étkeztetés Nyilatkozat intézményi gyermekétkeztetés lemondásáról (kitöltési útmutató + ügyleírás)
Szociális kérelem Rendkívüli települési támogatás megállapítása iránti kérelem (kitöltési útmutató + ügyleírás)
Szociális köztemetés Köztemetési kérelem (kitöltési útmutató + ügyleírás)
Településüzemeltetés, vagyonkezelési ügyek kérelem Tulajdonosi hozzájárulás iránti kérelem (ügyleírás)
Településüzemeltetés, vagyonkezelési ügyek használat Közterület, közút eltérő használata iránti kérelem (kitöltési útmutató + ügyleírás)
Településüzemeltetés, vagyonkezelési ügyek útvonalengedély Behajtási engedély iránti kérelem (ügyleírás)
Településüzemeltetés, vagyonkezelési ügyek kérelem Kérelem kút megszüntetéséhez (kitöltési útmutató + ügyleírás)
Településüzemeltetés, vagyonkezelési ügyek kérelem Kérelem kút létesítés engedélyezéséhez (kitöltési útmutató + ügyleírás)
Településüzemeltetés, vagyonkezelési ügyek kérelem Kérelem kút üzemeltetéséhez, fennmaradásához (kitöltési útmutató + ügyleírás)

Az E-önkormányzat portálon publikált nyomtatványok elérhetőek az alábbi címek bármelyikén:

Az egyes adótörvények módosításáról szóló 2020. évi CXVIII. törvény rendelkezéseinek hatálybalépését követően (2021.01.01-től) az adózó a helyi iparűzési adóról szóló adóbevallási kötelezettségét - ideértve az adóbevallás kijavítását és az önellenőrzéssel való helyesbítést - és az adóelőlegről szóló bevallási kötelezettségét kizárólag az állami adóhatósághoz elektronikus úton, az állami adóhatóság által rendszeresített elektronikus nyomtatványon teljesítheti. A bevalláshoz szükséges ÁNYK nyomtatvány, valamint további információ a https://nav.gov.hu oldalon található.

 

A helyi iparűzési adó bevallásával kapcsolatos ügymenet leírást a következő dokumentum részletesen tartalmazza: ügyleírás a helyi iparűzési adó bevalláshoz


 

Általános e-papír segítségével történő ügyintézés

 

Azon ügytípusok esetében, amelyek űrlapokkal nem támogatottak, vagyis a fenti táblázatban felsorolt űrlapok között nem szerepelnek, a kapcsolódó kérelmek úgynevezett e-papír szolgáltatás útján nyújthatóak be, amelyre az alábbi oldalon van lehetőség:

 

https://epapir.gov.hu/

 

Amennyiben az ügyfél úgy kíván e-papír kérelmet, iratot, egyéb beadványt benyújtani, hogy az adott beadvány esetében az elektronikus kapcsolattartásra nincs lehetőség, vagy az elektronikus benyújtásra jogszabály további formai követelményeket állapít meg, vagy az adott ügyben elektronikus űrlap került publikálásra az E-önkormányzat portálon a beadványt hatálytalannak kell tekintetni, és a Hivatal - ha jogszabály eltérően nem rendelkezik - erről az ügyfelet a kapcsolattartásra szolgáló elérhetőségén a beadvány előterjesztésétől számított nyolc napon belül tájékoztatja.

 

Kérjük tisztelt Ügyfeleinket, hogy amennyiben az adott ügytípusban rendelkezésre áll elektronikus űrlap, szíveskedjenek azt használni.

 

Az e-papír szolgáltatás használatával kapcsolatos további tájékoztatás az alábbi oldalon érhető el:

https://magyarorszag.hu/szuf_hirek_hirek#hir_reszletek,381b4847-fec7-42a8-8bf7-67392a2a6993


 

Ügyfélszolgálat

 

A Hivatal ügyfélszolgálatának telefonos elérhetősége: +36 53 511 400

A Hivatal további telefonszámai, irodák szerint bontásban a https://cegled.hu/index.php?t=telefonok/telefonok oldalon megtekinthetőek.

Az önkormányzati elektronikus ügyintézéssel kapcsolatos kérdéseiket feltehetik az eugyintezes@cegledph.hu email címen.

 

Az elektronikus ügyintézéssel kapcsolatos általános kérdéseiket feltehetik a Kormányzati Ügyfélvonalon keresztül, melynek telefonos hívószáma Magyarországról 1818. A Kormányzati Ügyfélvonal további elérhetőségeiről a https://1818.hu/ oldalon tájékozódhat.


 

Adatkezeléssel kapcsolatos tájékoztató

 

A Cegléd Város Önkormányzata, és annak munkaszervei az adatkezelés során az Európai Parlament és a Tanács (EU) 2016/679 rendelete (GDPR) és az Információs jogról és önrendelkezési jogról (Infotv.) szóló 2011. évi CXII. törvény, valamint az állami és önkormányzati szervek elektronikus információbiztonságáról szóló 2013. évi L. törvény előírásainak betartásával járnak el.

Az elektronikus ügyintézés során a Ceglédi Közös Önkormányzati Hivatal, mint adatkezelő a személyes adatok kezeléséről az alábbi webhelyen elérhető adatkezelési tájékoztatókkal tájékoztatja az érintetteket az adatkezelés céljáról, jogalapjáról és az adatkezelési tevékenység módjáról, az érintettek és kezelt adatok köréről, illetve az adatvédelmi szabályzatról.:

 

https://cegled.hu/index.php?t=adatvedelem

 

Az ügyfél az adatkezeléssel kapcsolatban jogosult panasszal élni az Önkormányzatnál, vagy a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóságnál (1125 Budapest, Szilágyi Erzsébet fasor 22/C 13., levelezési cím: 1530 Budapest, Pf. 5, telefon: +36-1-391-1400, fax: +36-1-391-141


 

Tájékoztató az e-ügyintézés során felmerülő üzemszünet/üzemzavar esetén követendő eljárásról

 

Az E-ügyintézési tv. 9. § (4) bekezdése garanciális jelleggel mentesíti az ügyfelet a hátrányos jogkövetkezmények alól, ha önhibáján kívül -üzemszünet vagy üzemzavar miatt- nem képes az adott ügyben elektronikus ügyintézésre.

 

Az elektronikus ügyintézés 1 munkanapot meghaladó szünetelése esetén a Hivatal ügyfélfogadási időben személyesen fogadja az ügyfelek beadványait, abban az esetben is, ha az adott eljárástípusban a vonatkozó jogszabály alapján kizárólag elektronikus ügyintézésre van lehetőség.

 

Ez értelemszerűen alkalmazandó akkor is, ha az ügyfelet az eljárási cselekmény határidőben történő elvégzésében olyan tervezett technikai tevékenység vagy üzemzavar akadályozta, amely az adott ügyben az általa igénybe vett szabályozott elektronikus ügyintézési szolgáltatás (SZEÜSZ) vagy központi elektronikus ügyintézési szolgáltatás (KEÜSZ) használatát érintette.

 

Az elektronikus ügyintézést szolgáltató szerv minden olyan tervezhető technikai tevékenységet, amely a szolgáltatás vagy az elektronikus ügyintézés szünetelését eredményezi, olyan időszakra ütemez, amelyben a szünetelés nem okoz jelentős fennakadást az elektronikus ügyintézésben.

 

A Hivatal az előre tervezett technikai tevékenységről - amennyiben az kizárólag a Hivatal működési körébe esik - legkésőbb 3 nappal a tevékenység megkezdése előtt tájékoztatást nyújt az önkormányzat hivatalos honlapján, melyben feltünteti:

  • a technikai tevékenység tervezett kezdő és záró időpontját (nap, óra, perc pontossággal),
  • a technikai tevékenységgel pontosan érintett ügyintézési szolgáltatások meghatározását,
  • ha a tervezett technikai tevékenység az elektronikus ügyintézés módosulásával jár, a módosítás pontos leírását, valamint a felhasználásban bekövetkező változások leírását,
  • ha az elektronikus ügyintézés olyan elektronikus felületen is elérhető, amelyet a technikai tevékenység nem érint, a felület elérhetőségét.

Előre nem tervezett üzemszünet vagy az elektronikus ügyintézés korlátozott működőképességét okozó esemény (a továbbiakban együtt: üzemzavar) bekövetkezése esetén az elektronikus ügyintézést biztosító szerv az üzemzavar bekövetkezését követően haladéktalanul az elektronikus ügyintézés elérhetőségére szolgáló felületen, a magyarorszag.hu honlapon, valamint saját honlapján köteles soron kívül tájékoztatást közzétenni, továbbá értesíteni az Elektronikus Ügyintézési Felügyeletet. A tájékoztatásban fel kell tüntetni:

  • az üzemzavarral pontosan érintett ügyintézési szolgáltatások meghatározását, funkcionalitásukban bekövetkezett változásokat,
  • az elektronikus ügyintézést biztosító szerv ügyfélszolgálati elérhetőségét,
  • ha az elektronikus ügyintézés más elektronikus felületen is elérhető, és az üzemzavar ezt a felületet nem érinti, a működő felület elérhetőségét.

A Hivatal az elektronikus ügyintézés tevékenységét szabályozott vagy központi elektronikus ügyintézési szolgáltatások útján látja el, melyek szolgáltatói a szolgáltatás felületén, illetve a https://magyarorszag.hu/szuf_hirek_uzemeltetes oldalon teljesítik üzemszünetekre/üzemzavarokra vonatkozó tájékoztatási kötelezettségüket


 

Befizetési kötelezettség elektronikus úton való teljesítése

 

Az önkormányzati ASP rendszer továbbfejlesztése és országos kiterjesztése (ASP 2.0) elnevezésű projektfejlesztéseinek köszönhetően elérhető a kiválasztott önkormányzat gazdálkodási rendszerében kiállított számlák,fizetési kötelezettségek online lekérdezése és befizetése.

 

A https://e-onkormanyzat.gov.hu oldalra kattintva az ügyfél a kiválasztott önkormányzathoz tartozó számlákat és fizetési kötelezettségeket elektronikus úton teljesítheti, az interneten keresztüli bankkártyás fizetés segítségével. Az Elektronikus Fizetési szolgáltatás igénybevételéhez KAÜ bejelentkezés (pl. ügyfélkapus azonosító) szükséges, és egy tranzakcióval akár több számla is befizethető.

 

Tájékoztatjuk továbbá Önöket, hogy a sikeres fizetéseket követően a bankok által küldött visszaigazoló SMS tartalmára nincs ráhatásunk. Az SMS-ben esetlegesen előforduló Budapest városnév a Magyar Államkincstár székhelyére utal, nem a kedvezményezett önkormányzatra.

 

A fentiek mellett az Ügyfeleknek továbbra is lehetőségük van banki átutalással teljesíteni befizetési kötelezettségeiket.

 

Kérelemre indult eljárás esetén a jogszabály alapján fizetendő illeték mértéke 5000 Ft, azaz ötezer forint (telepengedély).


Az illeték átutalással történő megfizetésére szolgáló számla: Cegléd Város Önkormányzata 11742025-15394772-10900121 számlaszámú Egyéb hatósági illeték megnevezésű számlája.


Közleménybe kérjük jelölje meg, hogy milyen jellegű bejelentésnek fizeti meg az illetékét, és jelölje meg a bejelentést tevő cég/vállalkozás nevét.

 

Továbbá tájékoztatjuk Ügyfeleinket, hogy kereskedelmi ügyekben üzlet esetében a vásárlók könyvének hitelesítése személyes megjelenéshez kötött, az üzlet csak abban az esetben nyithat meg, ha a hitelesítés megtörtént.

 

Az önkormányzati adóügyek esetén az egyes átutalásos befizetésekre szolgáló bankszámlaszámokat a "Az önkormányzati adóhatóság számlaszámai" című dokumentum tartalmazza.



Kereskedelmi ügyekkel kapcsolatos további információk


FELHÍVÁS - vendéglátóhely üzemeltetők részére! »

2021.02.17. 16:13 Lejár 2036.03.03. 23:59

Tisztelt Vendéglátóhely Üzemeltető!

 

Tájékoztatom Önöket és egyben felhívom figyelmüket a kereskedelmi tevékenységek végzésének feltételeiről szóló 210/2009. (IX. 29.) Korm. rendeletben (a továbbiakban: Korm. rend.) rögzítettekre:

 

2021. január 1. napjától a vendéglátóhelyek tekintetében egy korszerű és új besorolási rendszer jött létre, amely segítségével megtörtént a vendéglátóhelyek felülvizsgálata. Az Áfa törvény, az üzemeltetők fő tevékenysége, és a hatályos jogszabályok szinkronizálásával létrejött új besorolások a következők:


FELHÍVÁS leendő kereskedők és vendéglátóipari tevékenységet végzők részére!

2021.02.17. 11:11 Lejár 2036.03.31. 23:59

Tájékoztatom az érintetteket, hogy a kereskedelmi tevékenységek végzésének feltételeiről szóló 210/2009. (IX. 29.) Korm. rendelet módosításra került, amelynek értelmében 2021. január 1. napjától az üzletben folytatott kereskedelmi tevékenység akkor végezhető, hogy ha az üzletként szolgáló épület a hatályos jogszabályi feltételeknek megfelel.

Amennyiben az ingatlan nyilvántartásban az épület/épületrész, helyiség nem a megfelelő megnevezéssel (pl.: üzlet, presszó, áruház, stb.), rendelkezik, nem javasoljuk a kereskedelmi hatóság felé történő bejelentést. Tekintettel arra, hogy a bejelentést követően az ellenőrzés során az ingatlan nem fog megfelelni a jogszabályi feltételeknek, ezért az üzlet ideiglenes bezáratására kerül sor, illetve amennyiben a rendeltetésmódosítás ingatlan-nyilvántartási átvezetése nem történik meg határidőn belül, akkor végleges bezárásra kerül.

 

Kérem, hogy az építmények, önálló rendeltetési egységek rendeltetésmódosításával kapcsolatos eljárásrendről érdeklődjön a Ceglédi Közös Önkormányzati Hivatal Beruházási és Közbiztonsági Iroda munkatársainál a +3653511400/371 mellékű, vagy a +3653511431 telefonszámokon, illetőleg a foepitesz@cegledph.hu e-mail címen.

 

Kérem, fentiekre tekintettel járjanak el bejelentéseik során!

 

Dr. Diósgyőri Gitta

címzetes főjegyző

Értékelés: 2.89/9
Még nincsenek hozzászólások | Hozzászólok