Az U16 II. oszt. C csoportjának nyitó fordulójában a Cápák remekül küzdöttek, de a sok eladott labda három gólos hátrányt hozott az első félidőben. A második játékrészre rengeteget javult a Cegléd támadójátéka, de ez gyengébb védekezéssel valósult meg. 25 perces félidőben 24 gólt kapva nem lehet nyerni, így a vendég Tisza Volán szerezte meg a két bajnoki pontot.
Ceglédi kék Cápák - Tisza Volán SC 25 - 34 ( 7 - 10 )
Cegléd, 30 néző, vezette Bugyi G., Bugyi M.
Cegléd: Kocsis Anna(kapus), Kocsis Kata 9, Bartus Júlia 6/1, Répás Zselyke 6, Patály Lili 2, Pálfi Renáta 1, Pintér Léna 1, Farkas Boglárka, Sági Hanna, Gál Dorina, Sárközi Zita, edző Csábi Zsuzsanna
Hétméteresek: 2/1, ill. 5/3
Kiállítások: 12, ill. 2 perc
Csábi Zsuzsanna: - Ismertük a Szegedet, tudtuk, hogy erős a beállójátékuk, a szélsőik jó befejező játékosok, azért ezekre az elemekre készültünk a héten. Az első félidőben az ideges kezdés után összeállt a védekezés, jól tömörítették a lányok a falat, támadásban voltak szép megoldások. Viszont ez az idegesség nem múlt el a mérkőzés végéig, ami rengeteg technikai hibát vont maga után, így pedig egy nyerhető mérkőzést buktunk el, amit nagyon sajnálok. Pozitívum a negatívumban, hogy az eddigi egymás elleni mérkőzéseinkhez képest, most volt a legkisebb a különbség a két csapat között. Dolgozni kell tovább, az eredmény nem fog elmaradni!
pézsé