Augusztus 19-25 között Jordánia fővárosában, Ammánban rendezték az U17-es korosztály világbajnokságát. A válogatott tagjaként Báger Barbara a női mezőny 57 kilogrammjában is szőnyegre lépett. Barbi a selejtezőben japán versenyzővel kezdett ahol az első menetben jó birkózással 5 pontos előny szerzett.
(Fotó: CVSE Birkózó Szakosztály/United World Wrestling)
Sajnos a második menetben ellenfele is feljavult és végül egy ponttal 6-5-re alulmaradt vetélytársával szemben. Mivel a japán versenyző döntőbe jutott, Barbi a másnap vigaszágon folytathatta. Itt remekül kezdett és mongol és német ellenfelét is pontozással 7-4 illetve 6-3 arányban legyőzte. Ezzel az esti programban a bronzéremért küzdhetett meg a fehérorosz birkózóval. A bronzcsatában is jól birkózott, de végül 7-3-mal ez ellenfel szerezte meg az érmet. Barbi végül az előkelő 5. helyen zárta a világbajnokságot.