A Ceglédi Járási Ügyészség több rendbeli kiskorú veszélyeztetésének bűntette miatt emelt vádat azzal a nővel szemben, aki a gyermekeit bántalmazta és elhanyagolta.
A vádirat szerint a nő egyedül nevelte az alsó tagozatos kisiskolás, illetve a pár hónapos gyermekeit. A nő alkoholizált és rendszeres kábítószerfogyasztó volt.
A nő a gyerekek testi épségére veszélyes hulladékokat halmozott fel a házban és az udvaron. A vádlott a koraszülött és fokozott gondoskodásra szoruló kisbaba mellett dohányzott. A nő gyakran közös italozással és tudatmódosító szerek fogyasztásával együtt járó, éjszakába nyúló bulikat rendezett a házban, ilyenkor a vádlott ittas, illetve bódult állapotban a csecsemőt másik gyermekére bízta. Éjjelente a kisbaba sírására testvérének kellett felkelnie, aki emiatt fáradtan és kialvatlanul ment iskolába.
Többször előfordult, hogy az ittas vagy bódult állapotban lévő nő a síró kisbabát durván megrázta, trágár szavakkal illette, nem látta el anyai feladatait. A vádlott az italozással és szerhasználattal együttjáró elhanyagoló magatartásával súlyosan veszélyeztette gyermekei értelmi, érzelmi, pszichés fejlődését. Emiatt a hatóságok a két kiskorú gyermeket kiemelték a családból.
A Ceglédi Járási Ügyészség a nőt két rendbeli kiskorú veszélyeztetésének bűntettével vádolja és vele szemben végrehajtandó szabadságvesztés és közügyektől eltiltás kiszabását, a szülői felügyeleti jog megszüntetését, és minden olyan foglalkozástól való eltiltását indítványozta, amelynek keretében 18 éven aluli személlyel kerülne kapcsolatba. A vádlott bűnösségéről a Ceglédi Járásbíróság fog dönteni.
(Pest Vármegyei Főügyészség)