Hír, program, komment

- A Viharsarok kellős közepén, egy Békés megyei településen, Szeghalmon születtem 1932. március 31-én. Később lett egy testvérem Ilonka, aki szintén a Zeneművészeti Főiskolán végzett s hozzám hasonlóan zongora-, ének- és szolfézstanárnő. A kilencgyermekes családból származó több diplomás édesapám a település katolikus iskolájának volt kántortanítója. Tokajból származott és a hangszereken játszó kilenc testvérben szétáradt a zene szeretete. A muzikalitást vélhetőleg az olasz származású édesanyjuktól, a gyönyörű énekhangú Gubiánó Máriától örökölhettük. S ennek az isteni áldásnak még a gyermekeim, unokáim is részesei. Édesanyám nagypapájától örökölt földjeinek gazdaságát édesapám irányította, aki még gazdásztanfolyamokat is tartott, s nagysikerű leventezenekart szervezett. Szóval valóságos lámpás volt a faluban, aki mindenkinek segített az ügyes-bajos dolgai elintézésében.

Az óvodából a második napon hazaszöktem, mert nem szerettem a mérges óvónénit. Nem erőltettek tovább. Édesanyám, nagynénjeim óriási szeretettel és kellő szigorral neveltek bennünket a húgommal együtt. Volt segítség a kerthez, földhöz, ám édesapám, aki zongorázni tanított bennünket befogott a kétkezi munkára is. Mert azt mondta: mindent meg kell tanulni. Édesanyáktól pedig a főzés szeretetét és tudását sajátítottuk el. A helyi katolikus általános iskolába jártunk. Tizenegy éves voltam, amikor egy nagyszerű zongoratanárnő Láng Klára néni átvette a zenei képzésünket édesapánktól. Az egyik hegedűművész nagybácsim azzal biztatta a szüleimet, hogy adjanak zenei pályára bennünket és ha majd konzervatoristák leszünk, lakhatunk náluk. Egy híres szakfelügyelő javaslatára beírattak bennünket a jónevű békéstarhosi zenei középiskolába, amit nagyon komoly felvételi előzött meg. Hálásak vagyunk a kitűnő tanárainknak, akik nagyszerűen megalapozták a zenei- és zongoratudásunkat. Majd felvettek bennünket a Zenei Konzervatóriumba Budapestre. A zongoratanszék vezetője a híres Kadosa Pál zeneszerző híres felesége K. Szabó Márta volt. A csodálatos iskolai évek alatt rengeteget jártunk hangversenyekre. Egy ideig a már említett nagybácsimnál laktunk.

Utolsó évben férjhez mentem András Tiborhoz, volt iskolatársamhoz a MÁV Szimfonikus Zenekar fuvolaművészéhez. Ezért budapesti állást választottam. Első munkahelyem a Mester utcai központhoz tartozó Kispest, Kossuth téri állami általános iskola volt, amelyben két zeneterem állt rendelkezésre. A konzervatóriumban pedig tanulmányi felelős lettem. Rengeteg ingyenjegyet kaptunk az operába és a zeneakadémiára. 1954-ben megszületett Tamás fiam. A kis családunkat szétszakította az 1956-os forradalmat követő disszidálási hullám. A férjem külföldre vágyott, én nem tartottam vele, ragaszkodtam a hazámhoz, családomhoz. A volt párom elérte a célját, több híres külföldi zenekarban játszott.

Még a tánciskolából ismertem Kiss Mihályt, aki három évvel fölöttem járt a gimnáziumba. A sors összesodorta életutunkat és 1960-ban megkérte a kezemet. Ő állatorvos volt és vidéken keresett állást, ami engem nem zavart, hiszen falusi lány vagyok. Egyetlen kikötésem volt, hogy ahová költözünk, ott legyen zeneiskola. A Ceglédi Állami Tangazdaságban főállatorvost kerestek, engem pedig Bácskai József igazgató úr felvett az Erkel Ferenc Állami Zeneiskolába, s kinevezett zongora és énekkorrepetitor tanárnak. Az élet furcsa játéka és ajándéka, hogy a következő igazgatóm Béres Károly lett, akivel Békéstarhoson iskolatársak voltunk; két évvel fiatalabb nálam. A direktor kinevezett igazgatóhelyettessé 1973-ban. Nagyon jól éreztem magam a magasszínvonalú zeneiskolában, ahol több, mint 700 diák tanult. A vezetői munkám mellett változatlanul tanítottam zongorát és magánéneket. Évekig helyettesítettem teljes óraszámban a külföldön lévő kolléganőmet, Soltész Lászlónét a gimnáziumban. Négy kórusban voltam zongorakísérő, amit tizenöt évig végeztem a Táncsics Mihály Általános Iskolában, ahol kitűnő zenepedagógusok tanították a gyerekeket. Szerepeltem a város összes zenei rendezvényén. Alapító tagja voltam a Béres Károly által létrehozott Pedagógus Kórusnak, ahol 36 évig zongorakisérő, korrepetitor voltam. Rengeteget turnéztunk Európában, több csere-kórus találkozót én szerveztem meg, és olykor porig jártam a lábam szponzorokért. Életem legnagyobb élményei közé tartozik az olasz, a ciprusi és a norvég kóruscsereprogram. A TIT tagjaként tanítványaim bevonásával számtalan zenei ismeretterjesztő előadást tartottam. Időközben megszereztem a zongora-előadóművészi engedélyt, amely szerint felléphetek zongoraművészként az Állami Operaháztól a filmeken át bármilyen zenei műsorban. Rendelkezem művészeti oktatói engedéllyel is. Szerencsénk, hogy a férjem szintén munkamániás volt. Persze azért rengeteg időt töltöttünk együtt meg a gyermekekkel, ugyanis 1962-ben megszületett lányunk, Kiss Gabriella.

47 évi munkaviszony után nyugdíjas lettem, de még 10 évig tanítottam. A sok elismerésem közül 2006-ban vehettem át az Arany Katedra Díjat, az utolsó zeneiskolai igazgatóm P. Szabó Zoltánné előterjesztésének köszönhetően. Nagyon örültem az önkormányzattól kapott Gubody-díjnak is, nem számítottam rá. Most tíz énekszakos tanítványt oktatok a Patkós Irma Művészeti Iskolában, ahol hetven esztendős korom óta dolgozom. Sok énekes-színész tanítványom került Magyarország különböző színházaiba közülük. Van továbbá 23 magántanítványom hatévestől az idősebb korosztályig, akiket énekre, illetve zongorázásra oktatok. Sok energiát igényel, hogy a növendékeimnek akár személyre szabottan is előkészítsem a többféle műfaj tananyagát. Nagyon büszke vagyok a tanítványaim sikereire, akik között Európában, de még világszerte is ismert művészek találhatók. Néhányat megemlítek: Sárik Péter tanár, jazzorgonista, zenekarvezető; Bori Viktor zenetanár és énekművész jazz orgonista; Szombati Julianna zongoraművész; Mester Dávid zongoraművész; Varga Viktória operaénekes; Erdélyi Erzsébet operaénekes, aki a Monte Karlói Operában is fellépett évekig; Szombati Julianna zongoraművész, a ceglédi zeneiskola tanára; Ecsedi Péter tanár, karnagy; valamint Mester Dávid zongoraművész, zeneszerző. Legújabb büszkeségem Kiss Attila Andor, ő másodéves hallgatója a Szegedi Egyetem Ének Tanszakának.

A maradék időmben kertészkedem az udvaron, illetve ápolom az üveges verandám szépséges orchideáit. Nagyon szeretek sütni, főzni. Nemrégiben meghívtak a TV2 "Séfek séfe" című műsorába, ahol sajtos, őszibarackos húst sütöttem. A családom és barátaim nagy kedvence pedig a gesztenyés alagút. A koronavírus-járvány idején többször készítettem "szeretetsütit" a ceglédi mentősöknek és már tizennégyen vagyunk a csapatban.

Szóval nem unatkozom, kerek és boldog az életem. Rendszeresen kapcsolatban vagyok Tamás fiamékkal, akik Németországban élnek, ahol elismert jazz-zongoraművész, s többször adott Cegléden is jótékonysági hangversenyt. Menyem Edit saját hangszerboltjukat vezeti és szólistája egy híres német kórusnak. A nagyszerűen zongorázó Dani fiuk gépészmérnök. Gabriella lányom zongoraművész, a férje Magyar Gábor az Operaház zenekarának csellóművésze. Egyik lányuk Krisztina a Madách Szinház művésze s a zenei tanulmányai mellet az ELTE francia - angol szakán is diplomázott, és Párizsban volt ösztöndíjas. A másik lányuk a kiváló jégtáncos Szilvia a Zeneakadémia másodéves hegedűtanszakos hallgatója, és most telik le a féléves belgiumi ösztöndíja. Boldogságom határtalan, hogy nagymamám muzikalitása, az unokáimban is visszaköszön!

Szöveg: Kőhalmi Dezső
Fotó: ifj. Makó András