Hír, program, komment

- Monoron születtem 1958-ban, régóta Abonyban lakom, ám a vasutas pályám Cegléden kezdődött és ott is fejeződött be. Az apai nagyapám volt egyedüli MÁV alkalmazott az egész famíliában, aki pályamester fenntartólakatosként pályakocsival, magyarul hajtánnyal, de annak motoros változatával járta a Bakonyban a vasból készült utat. Mégsem ő, hanem az egyik szomszédunk, a későbbi első főnököm csábított erre a hivatásra. Olyannyira meggyőzött a szabad, és síneken száguldó mesterség szépségéről, hogy a budapesti Puskás Tivadar Híradástechnikai Szakközépiskolában tett érettségim után, éppen negyven esztendeje mozdonyvezető tanulónak jelentkeztem a Ceglédi Vontatási Főnökségen. Akkor még jártak a gőzösök a városból Törtelre és Hantházára is - kezdte az életútja történetét a masiniszta.

- Mindvégig Cegléden szolgált?

- Kisebb - nagyobb kitérőkkel igen. A kötelező orvosi vizsgálatok után Budapestre a Nyugati pályaudvaron lévő műhelyszínbe kerültem műhelygyakorlatra. Ahol a keréktől az áramszedőig áttanulmányoztuk a mozdony valamennyi alkatrészét, majd hét hónap elteltével, második lépcsőként a vonatkísérő tanfolyam következett. A munkakör lényege a vonatot kísérve a fuvarokmányok kezelése volt, amit egy kis zsákocskában tartottunk, ezért "zacskósnak" is hívtak bennünket. Nekem kellett a dögnehéz zárjelző lámpát is cipelni, fel-le szerelve a szerelvény végére, amire az akkumulátort is fel kellett tenni, ami messzire látszó vörös fénnyel világított az éjszakában. Egy év alatt így bejárva az országot megtanultam a szakma savát-borsát az öreg mesterektől. Akkor még előfordult, hogy egyvégtében 16 órát dolgoztunk. Ezt követően Kelenföldön a Mechwart Szakközépiskolában villamos mozdonyvezető képesítést szereztem. Cegléden kezdtem a mozdonyvezetést vegyesen személy- és tehervonaton. A fő profil az elővárosi forgalom kiszolgálása volt. Ifjúi nyugtalanságom és érdeklődésem néhány évig a vasutas pálya más területeire is elcsábított. Voltam többek között forgalmi szolgálattevő és mozdonyfelvigyázó is. De 1991-ben ismét a vezérállásban foglaltam helyet, amit bő negyed századig el sem hagytam, s közben "jogosítványt" szereztem a dízelmozdonyra is.

- Akadtak nehéz helyzetek?

- Volt abból is szép számmal. Hála Istennek velem nem fordult elő olyan ütközés, hogy vonat-vonattal csattanjon. Közúti járművel egyszer karamboloztam, pont a lakóhelyemen Abonyban a Törteli úti sorompónál futott pirosban a sínekre egy kamion, még jó, hogy emberéletben nem esett kár. Azonban sajnos több öngyilkos is a vonatom elé vetette magát a hosszú évek alatt. Legutóbb januárban, Zuglóban történt egy ilyen eset.


- Nagyon megviselték a halálos balesetek?

- Természetesen nehéz az ilyen esteket lelkileg feldolgozni. De én mindig a szabályok messzemenő betartásával dolgoztam, a hiba árnyéka sem vetődött rám. A munkának persze ezek után is mennie kell, bár az elhunytakat mindig nagyon sajnáltam. Azonban, ha ezeket az eseteket az ember magára venné, akkor bele is örülne.

- Vidámabb dolgok is történetek ugye?

- Sok kedves közös programunk volt a kollégákkal, de az utasokkal is. Egyszer például, amikor még a Nyugatiban a peronon álltak a büfék, egy hölgy elébem toppant a sorba, mondván, hogy gyorsan szolgálják ki, mert elmegy a vonata Ceglédre. A kávémat iszogatva rámosolyogtam, s közöltem, hogy amíg én itt vagyok, addig a vonat vár. Rám csodálkozott: Ki maga fiatalember? De már a kiszolgáló is nevetett, s kiböktem kuncogva, hogy én vagyok a mozdonyvezető.

- Milyen elismeréseket kapott a négy évtized becsületes munkájáért?

- A mindenki számára megszokott jutalmakon kívül semmit. De bevallom, nekem csak az volt a fontos, hogy éjjel, nappal, ünnepen, vagy hóviharban az utasok mindig, időben célba érjenek a munkájukba, vagy a szeretteikhez. Nekem ez volt a legfontosabb. Én nagyon szerencsés vagyok. Egy keleti bölcs mondta: "Válassz olyan szakmát, ami a hobbid is, akkor soha többé nem kell dolgoznod!" S nekem a mesterségem az egyik legkedvesebb időtöltésem.

- Soha nem volt a családban gond a váltóműszakból?

- A feleségem Margit, amikor megismert tudta, hogy a MÁV és a mozdony az életem egyik fele. Így fogadott el ő és a gyerekeim is. Akik közül azonban egyik sem jött a MÁV kötelékébe. Péter fiam Szolnokon a Magyar Közútnál mérnök, Rita lányom Szegeden a második diplomájáért tanulja a közgazdaságtant, Ági pedig Budapesten dolgozik, ahol turizmus- és vendéglátás-szervezéssel foglalkozik.

- Mit kezd a hirtelen beköszöntött nagy szabadsággal?

- A Kék Túra útvonalát Írottkőtől Hollóházáig már bejártuk a kollégáimmal és barátaimmal, de húsvét után mindig felhúzzuk a hegyjáró bakancsot. Ez a sport változatlanul megmard, s a korábbiaknál is többet fogok kerékpározni, különösen a nagy szerelmem a Balaton mellett. A kirándulásokon mindig megállunk a templomoknál, ahol szívesen játszom az orgonán, mert a muzsikálás is a kedvenc időtöltéseim közé tartozik. Mostanság egyre többször főzök és megtanultam a hagyományos, vízből és lisztből készült kovásszal kenyeret sütni. A sor végére hagytam, hogy a nejemmel alig várjuk, hogy megszülessenek az unokák, s velük rengeteg időt szeretnénk majd eltölteni.

Kőhalmi Dezső