Sajátos életmódom, határidők korlátaiban élő emberként - mondjuk - egy embermesék című cikksorozatot nehezen tudnék vállalni. Viszont aki s ami "utamba esik" és értéknek tartom, nem hagyom szó nélkül. Él Cegléden egy igazi természetfotós, aki a körülöttünk lévő világ meghitt pillanatait képekben rögzíti. Ő nem a modoros beállításokból, a flaszteren járáskor látottakból hozza létre alkotásait. Most, amikor a Gerje torkolatánál rajzik épp a tiszavirág, bár nem vízen jár, csak a folyótorkolati Tisza-parton - egy különös védett rovarfaj szerelmi pillanatait örökítette meg.
E fotók szereplői ugyan rövid életűek, de Szabó Sándor művészi képlátása még mindig töretlen, amit azonban sokféle emberi gyengeség ugyan kikezdhet, de a krónikás dolga, hogy a művész személye és munkássága ne menjen feledésbe. Kocsérról indulva, messzire ért, s nem igazán önhibája, hogy ritkán tud a nyilvánosság elé lépni.
A tiszavirág rajzása azért jó szimbólum, mert igaz, rövid ideig tart annak az élete, de évente megismétlődik.
A pillanatok megörökítése - még a rosszízű, népünkre oly’ jellemző irigység ellenére is - szinte művészi tudósítás a természet eseményeiről. Ezért is választottam "soron következőként", hogy hangos szóval mondhassam ki: jobban támogassuk és ismerjük el embertársaink értékeit. Hierarchikus és agyondédelgetésre, kapcsolathálókra építkező világunkban sokkal jobban becsüljük meg a kirekesztetteket (görög történelemből a pereoikoszokat is). A múlandóság sokszor díjakban, a maradandóság pedig értékekkel mérhető.